Helyi közélet

2016.08.27. 19:28

„Azért szeretjük, mert olyan bohókás”

Debrecen - Sok türelmet igényel a vadászgörény, de a gazdák szerint megéri a törődést.

Debrecen - Sok türelmet igényel a vadászgörény, de a gazdák szerint megéri a törődést.

Gáll Attila Tamás úgy tíz éve „véletlenszerűen” kezdett vadászgörénnyel foglalkozni. Ugyanis az akkori párja látta valahol, „belezúgott” és vettek egyet, felnevelték, kitanulták, aztán nála megmaradt hobbinak, sőt, mostanra annál is több a görénytartás: klubot vezet, sokat segít a többi gazdának, és időnként örökbe fogad.

Nagyon okos

– A Debreceni Vadászgörény Klubnak 20 tagja van, főleg a megyeszékhelyről, de vidékről, messzebbről is eljönnek az összejöveteleinkre, ahol kicseréljük tapasztalatainkat, és egész jó baráti társaság alakult már ki. Úgy becsülöm, Hajdú-Biharban mintegy 40 vadászgörényt tarthatnak, néhányan több állatot is – mutatja be a jelenlegi állapotot Gáll Attila Tamás. Elmondta, hogy egy vadászgörény ára 8-10 ezer forint, de lehet különleges tenyésztésűeket is kapni 40-50, sőt akár 100 ezer forintért is.

– Nem olyan, mintha kutyát tartanánk, de ugyanolyan szeretetet igényel a gazda részéről. Sok időt lehet kedvencünkkel eltölteni, játszani, foglalkozni vele és megkapjuk tőle mindazt, amit más hobbiállattól. Nagyon okos: habár a papucsunkat nem hozza oda, sok mindenre megtanítható az alap szobatisztaság mellett, például két lábon állni vagy megkeresni az elrejtett ennivalóját. Amikor valaki vesz egy vadászgörényt, úgy fél évbe telik, mire az az állat megtanulja a legfontosabbakat: az alom használatát, szófogadást, és ha olyan természetű, akkor a harapásról leszokást – magyarázza a klubvezető.

Ennek kapcsán elmondta: mivel a vadászgörény vadállat, ragadozó, természetéhez tartozik a harapás, azonban nem mindegy, hogy játék közben teszi vagy így jelzi, hogy hagyjuk békén. Utóbbiról kell lenevelni. – Sajnos, vannak szaporítók, akik nem túl jó körülmények között tartják a szülőpárokat, ők agresszívabbak, az ő kölykeik nagyobb valószínűséggel lesznek harapósak – tette hozzá. – A ma hobbiból tartott faj a vadon élő görény háziasított változata. Az emberek már több száz éve szelídítik, de van vadösztöne, ami azonban tompítható, ha sokat foglalkozunk az állatunkkal.

A vadászgörény nem büdös, szögezi le Gáll Attila Tamás, hiszen akkor senki sem venné magához, márpedig többségüket lakásban tartják. Annyi szaga van, mint más hobbiállatnak; az övé jellegzetes pézsmaszag, de nem zavaró.

– Ketrecben kell elhelyezni, ahonnan ki lehet engedni a lakásba, a kertbe azonban nem, mert világgá megy! Nem akar megszökni, csak éppen megy az orra, az új szagok, új élmények után, és nem jön vissza. E szempontból egyáltalán nem hasonlít a kutyára: habár ő is szereti a gazdáját, az ösztöne felülírja ezt, amikor csavarogni kezd. Sajnos, több elszökött állatról tudunk, 90 százalékuk nem kerül elő, nagyon ritkán jönnek haza – figyelmeztet a gyakorlott gazda.

– A vadászgörény hallgat a nevére, bár azt mondjuk, szelektív hallása van, mint a gyereknek: akkor hallgat rá, amikor kedve van… Végtelenül aranyos, különleges, jópofa. Szereti ha simogatjuk, de idegennek ehhez előbb egy kicsit ismerkednie kell vele. Tudok olyan családról, ahol gyerekek mellett van vadászgörény, játszanak vele, soha nem harapja meg őket.

Olykor uborkát eszik

– Ragadozóként főleg húst, azon belül inkább fehér húst (csirkét, halat) eszik. Adunk neki száraz macskatápot, jó minőségű macskakonzervet, és nasiként, jutalomfalatként – egyedtől függ, mit szeret – uborkát, paprikát, dinnyét, vagy vadászgörényeknek gyártott vitaminos készítményt is.

Összességében nem eszik sokat, Gáll Attila úgy saccolja, havi 2000 forintból kijön az élelmezése. Egyébként sem költséges a tartása: az ennivaló mellett macskaalomra van szüksége, és évente egy átfogó orvosi vizsgálatra, ahol féreghajtót, kombinált oltást (benne veszettség ellen szert) kap. – Bár hajlamos betegségekre, megfelelő tartással ezek elkerülhetők. Ugyanakkor, ha betegség jelét észleljük, azonnal visszük orvoshoz. Debrecenben van néhány állatorvos, akik tudják kezelni, ők speciális szakként egzotikus állatok gyógyítását tanulták, ezen belül a görények ismeretét – magyarázza Gáll Attila Tamás.

Úgy véli, aki vadászgörényt tart, annak nagyon sok türelemre, kitartásra, következetességre van szüksége, és nagyon sok szeretetet kell az állatnak adnia. Aki csak divatból venne, vagy mert a szomszédnak van, az inkább ne tegye!

– Ha az utcán sétálunk vele, mindig megcsodálják. Nem sétál mindig szépen, van, hogy összevissza megy, ahogy kedve tartja. De azért szeretjük, mert olyan bohókás!

HBN–SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában