Világbajnoki erőpróba: Tabakától bravúr kell a továbbjutáshoz

Tabaka József
Tabaka József - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen, Miskolc – Tabaka József a németországi Abensbergben áll starthoz pünkösdhétfőn.

Már a jövő évi Grand Prix-ba jutás a tétje annak a kvalifikációs sorozatnak, amelynek az első fordulója (a négy selejtező) az elmúlt hétvégén kezdődött, s pünkösdhétfőn ér véget. Magyarországról Magosi Norbert és Tabaka József személyében két versenyző kapott jogot az indulásra az idei megmérettetésen.

Magosi az olaszországi Terenzanóban állt starthoz, s 5 pontot gyűjtve a 12. helyen végzett. Miután csak az legjobb hét jutott a következő körbe, így a miskolci színekben motorozó pilóta kiesett. (Olaszországból Piotr Pawlicki, Kim Nilsson, Michael Jepsen Jensen, Krzysztof Buczkowski, Peter Ljung, Nicolas Covatti és Kai Huckenbeck kvalifikálta magát az elődöntőbe.)

Kihasználja az edzést

A debreceni Tabaka József a pünkösdi hétvégén Németországban küzd a bravúrért, azaz a továbbjutásért. – Karrierem legelején, azaz nagyjából tíz éve versenyeztem először s egyben utoljára Abensbergben, azaz nagy pályaismerettel nem rendelkezem, de azt azért tudom, hogy startos, egynyomos az ovál. Igazából szeretem a német pályákat, mert hasonlítanak a magyarországiakhoz. Már szombaton elindulunk a helyszínre, a vasárnapi edzésen kipihenten akarok részt venni, a tréning minden percét kihasználva a felkészülésre. Bízom benne, hogy hétfőn tudásom legjavát nyújtom – nyilatkozta a Naplónak Tabaka József, aki elárulta, az április 30-ai, debreceni bukását követően szerdán ült újra motorra. – A hátam még fájt egy kicsit, de ez nem befolyásolja a németországi szereplésem.

Skalpok is kellenek

A Debrecen Speedway SE kiválóságát esélylatolgatásra kértük. – Nagyon jók az ellenfelek, elég kiemelni Dudeket, Smolinskit, Bjarne Pedersent vagy éppen Jedrzejakot. A továbbjutást érő utolsó, 7. helyhez legalább 9 pontot kell szerezni, azaz minimum három nagyon jó futamot szükséges produkálni. A mezőnyt elnézve nem lesz elég a verhető kategóriába sorolandó riválisokat legyőzni, szükséges két-három komoly skalp begyűjtése. Bízom benne, jók lesznek a startjaim, s akkor bármi előfordulhat – fogalmazott a 26 esztendős vaspapucsos.

HBN-BN


Startlista

1. Daniel King (brit)
2. Patryk Dudek (lengyel)
3. Szergej Logacsev (orosz)
4. Hynek Stichauer (cseh)
5. Daniel Gappmaier (osztrák)
6. Tabaka József (magyar)
7. Xavier Muratet (francia)
8. Martin Smolinski (német)
9. Maksims Bogdanovs (lett)
10. Tomasz Jedrzejak (lengyel)
11. Bjarne Pedersen (dán)
12. Ziga Kovacic (szlovén)
13. Max Fricke (ausztrál)
14. Guglielmo Franchetti (olasz)
15. Kevin Wölbert (német)
16. Tomas Suchanek (cseh)

Tartalék

17. Michael Hartel (német)
18. Erik Riss (német)




Sporthírek






hirdetés