2011.10.21 13:46; Frissítve: 2011.10.21 13:46


Világ gyalogló dorogiak

Világ gyalogló dorogiak Világ gyalogló dorogiak
Hajdúdorog – A közelgő Világ Gyalogló Nap apropóján invitálta közös sétára a lakosságot Csige Tamás polgármester úr, 2011. október 9-én, az V. Hajdúdorogi Kulturális Napok rendezvénysorozat keretében. A főként nyugdíjasokból álló tettre kész csapat több ezer lépést tett meg az egészséges életmód és a szabadidő hasznos eltöltése jegyében.

alt hiba beküldése

A társaság a Görög Demeter Művelődési Háztól indult, ahonnan először a Székesegyházig meneteltek, majd a Böszörményi úton lévő feszületet tűzték ki végcélul, innen a kiindulópontjukra ballagtak vissza.

A kellemes közegben eltöltött perceket a résztvevők igyekeztek a legjobban kamatoztatni, így a gyülekező pillanatait is kihasználták a világnap emblémájával ellátott címkék feltűzésére és egy-egy fő vérnyomásának megmérésére.

Első megállójukon Dalanics Zoltán parochus úr a templomkertben fogadta a lelkes tömeget, akiket egy közös ima és áldás után engedett útjukra. Könnyűszerrel hagyták hátuk mögött a Dorog határát jelző táblát, mely talán annak is köszönhető, hogy az időjárás is kegyes volt a program résztvevőihez, így a könnyű fáradtság érzésével érkezhettek a pihenőhelyhez. Virágcsokrot és mécsest helyeztek el a feszület lábánál, melyet közös énekszóval és imával kísértek.

Ezt követően rendhagyó, minden testrészt megmozgató testnevelés órán vehettek részt, melyet a polgármester úr irányított. A torna végeztével visszakísérte a csoportot a művelődési ház elé, ahol egy kis gyümölccsel és pogácsával köszönte meg minden jelenlévőnek, amiért elfogadták meghívását.

- Mosolygó Marietta -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2