Viharkárok Hajdúböszörményben és Tégláson

Böszörmény felé közeledve egyre több a földre törött ág, a városhatár előtt majd földig lóg a villanyvezeték. Az utcákon mindenhol letört gallyak, csonka fák, foghíjas tetők. Még sohasem éltem át ekkora vihart – ezzel kezdi mindenki, akivel beszélünk.

– Hirtelen jött, észre sem vettem és ijesztő volt. Vasaltam, egyszer csak hallom, hogy valami kopog odakint. Mentem bezárni az ablakot, már akkor ömlött be rajta a víz; a padló elázott, a tapéta jön le a falról. A férjem kint rekedt, a garázsban vészelte át a vihart – emlékszik vissza Lajos Antalné.
Az esővel érkező jég kilyuggatta a redőnyöket meg az ablak körüli díszt, a szél lesodorta a tetőről a cserpeket. Ottjártunkkor éppen a tetőt foltozták, a család jött segíteni.
Sírógörcsöt kaptam
– Sírógörcsöt kaptam, amikor láttam, hogy néz itt ki minden. Most tettem rendbe a kertet, másnapra tönkrement – mutatja a nagy kupac zöld hulladékot, amit ott szedett össze. – Áramot most a szomszéd háztól kapunk, de a másik oldalon mellettünk levő épületben sincs.
150-200 ezer forintra becsülik Lajosék a kárukat, szerencsére van biztosításuk.
– Tíz méterre se lehetett látni – mondja egy férfi, aki az utcán álló, horpadt autóját nézi, melyre faágak estek. – Felborított a szél egy szemetesautót, egy bácsit az árokba lökött, úgy húzták ki. Az én üzletemben még mindig nincs áram.
Téglás felé haladva letarolt, derékba tört fák szilánkos torzói meredeznek az ég felé, mások egészben fekszenek a földön, gyökereiket mutogatva az utazóknak. Földig hajtott útjelzőtáblák egészítik ki a képet. A kisváros valószínűleg a viharzóna közepébe került.
Mint egy katasztrófafilm
– Egy nagyon sötét felleg jött, becsuktam gyorsan az ablakokat és átszaladtam a szomszédba, hogy legalább ne egyedül haljak meg – idézi fel rémületét Pénzeli Anett. – Eddig ilyet csak katasztrófafilmben láttam. A szomszéd garázsból néztem, ahogy a házunk tetejét megkapja és elviszi a szél, borzalmas látvány volt.
A tető egy része most a szomszéd kertben van. A tűzfalat, ami megmaradt, le kellett bontani, mert életveszélyessé vált. A ház felülről le van fóliázva. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy befele, nem az utcára sodorta a tetőt a szél, ahol az autók állnak. A vihar óta nincs áram és víz sem, olvad a fagyasztó, tetézve az egyébként is több milliós kárt. Pénzeliék, anya és lánya ki se tudják mondani, csak a fejüket rázzák: nincs biztosításuk.
Fóliát az önkormányzattól kaptak. Bejelentették, hogy szükségük van rá, másfél óra múlva ott volt. A hivatal emberei a vihar után járták az utcákat, próbáltak segíteni.
50 évet megértem, de nem láttam ilyet
– 50 évet megértem, de nem láttam ilyet – mondja Pénzeli Istvánné. Óvodában dolgozok, felsírtak a gyerekek, nyugtatni kellett őket, miközben mi is féltünk. Az a morajlás! Félelmetes volt, arra hasonlított a hang, mintha helikpoter körözött volna felettünk. Eddig is sajnáltam az árvízkárosultakat, most még jobban együttérzek velük. A lányom jött értem, autóval hazahozott. Először csak ültem a kocsiban és nem tudtam kiszállni. Az emeleti helyiségekben bokáig ért a víz, úgy meregettük ki. A fiam szobjában a fotelba zuhant két tégla, jó, hogy nem volt itthon!
A fák alatt kellett bújkálnunk
– Láttuk mi az ablakon át, hogy mi történik, aztán épp a vihar után távoztunk a gyárból (a Hajdúsági Iparművekben dolgozok), a fák alatt kellett bújkálnunk. Remegve jöttem haza, hogy megnézzem, itthon mi vár? – idézi fel Som Andrásné. – Szerencsére a szél csak a kőport verte le egy kicsit. Meglepődtem, amikor egy másfél mérteres ágat találtam a szobában, egy kicsi, keskeny ablak nyitva volt, azon át jött be valahogy. De nincs áram, valószínűleg még 2 napig nem is lesz, olvad a fagyasztó. Most mondják, hogy vizünk sem lesz hamarosan, teletöltöttem minden nagy edényt. HBN-Sz.T.







hirdetés