Vigyázz, ha kapus vagy!

Horváth-Pásztor Bettina
Horváth-Pásztor Bettina - © Fotó: Derencsényi istván
Debrecen – A Loki kézilabdacsapatából három hálóőr is kényszerpihenőn van.

Elképesztő pechsorozat sújtja a DVSC-TVP kapusait, a négy hálóőr közül mindössze Lajtos Nóra egészséges. A fiatal tehetség, Kiss Bernadett keresztszalagját meg kellett műteni, most már lábadozik, de így is hónapokig tartó kényszerpihenő vár rá.

Artroszkópos műtét

Térdproblémával küszködik Víg Vivien, aki szintén nem kerülheti el az orvosi beavatkozást. – A helyzethez képest jól vagyok – kezdte a beszélgetést a Loki 16-osa. – A porcnál lévő tartóizomban alakult ki egy repedés, illetve az orvosom szerint elképzelhető, hogy az oldalszalagom is sérült. Március 3-ára kaptam időpontot, akkor artroszkópos műtétre kerül sor. Addig lézeres és elektromos kezeléseket kapok a lábamra, illetve felső test dolgozom a konditeremben s az edzéseken. A szakember szerint a műtétet követően maximum három hétre lesz szükségem a felépüléshez – fogalmazott Víg Vivien.

Két hét pauza

Ezek fényében már örömtelinek mondható a tény, hogy Horváth-Pásztor Bettinának nem kell kés alá feküdnie. – Még a Vác elleni kupamérkőzésen sérültem meg. Nem volt teljesen tisztázott a helyzet, sokáig úgy tűnt, húzódásról van szó, de más, komolyabb probléma lehetősége is felmerült. Eddig szerencsére elkerültek a nagyobb sérülések, ezért amíg nem volt derült ki, mi a konkrét gond, a bizonytalanság nagyon megviselt. Ám a közelmúltban véglegessé vált, hogy izomszakadás van a jobb combomban, azaz nem kell műteni. Az orvos szerint két hétig mindenképpen pihennem kell, remélem, gyorsan eltelik ez az idő, s újra az edző rendelkezésére állhatok – nyilatkozta a Hajdú-bihari Naplónak Horváth-Pásztor Bettina.

HBN-BN



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés