Vígjátékba illő jelenet Furtánál: úgy lopott autót a két srác, hogy vezetni sem tudtak

Vígjátékba illő jelenet Furtánál: úgy lopott autót a két srác, hogy vezetni sem tudtak
© Fotó: police.hu
Furta – Az egyik tolta, a másik meg közben kormányozott. A mutatvány után ruhával törölgették át a lopott kocsit, nehogy lebukjanak, de a berettyóújfalui rendőrök végül elfogták őket.

A mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést április 8-án 1 óra 22 perckor a rendőrségre arról, hogy találtak egy gépjárművet Furta külterületén, ami keresztbe áll a 47-es főúton. A rendőrök széleskörű adatgyűjtést végeztek, ami után még a helyszín közelében elfogták a 18 éves R. Miklóst, valamint 14 éves társát, akik a megalapozott gyanú szerint engedély nélkül vitték el a járművet furtai tulajdonosától. A járőrök előállították a két fiatalt a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták őket.

A fiúk beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy ők csak Berettyóújfaluba akartak eljutni az autóval, azonban mivel vezetni nem tudnak, így az egyikőjük a volánnál ült, míg társa tolta a gépjárművet. Ezzel a módszerrel a fiatalok közel 500 métert tettek meg, azonban mielőtt hátrahagyták volna az autót, megpróbálták nyomaikat eltüntetni és egy ruhadarabbal gondosan letörölték a gépkocsit.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a hajdúszoboszlói és berettyóújfalui fiatalokkal szemben jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .