Vidi vs. Mezőkövesd – A papírforma sokszor borul(hat) a futballban

Akt.:
Jó eredményt érnének el a Vidi ellen is
Jó eredményt érnének el a Vidi ellen is - © Fotó: ÉM-Archívum
Felcsút, Mezőkövesd – Szerda este pótolják a korábban elhalasztott Mol Vidi FC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést.

Az élvonalbeli bajnokság 3. fordulójának, Felcsútra kiírt találkozóját a székesfehérváriak nemzetközi kötelezettségére való felkészülése jegyében halasztották el, az „ismétlésre” pedig szerdán 20 órától kerül sor a Pancho Arénában.

A kupameccsekből nem lehet kiindulni, az eredményekből pedig nem lehet következtetni semmire.” Kuttor Attila

Rossz passzban

A házigazda kétségtelenül rossz passzban van. Keretének összetételében váratlan változások történtek, aztán szintén váratlanul kikapott a Puskás Akadémia FC-től, majd a fehérorosz BATE Boriszov gárdájával szemben balul sikerült az Európa Liga csoportkörének rajtja is.

– Ezektől függetlenül senki ne felejtse el, hogy a hivatalban lévő magyar bajnokhoz és a nemzetközi szereplőnél lépünk fel – kezdte Kuttor Attila, a sárga-kékek vezetőedzője. – Csak sablonokat mondhatok: például azt, hogy a hazaiaknak kiváló játékosaik vannak, ők az esélyesek, de ennek a műfajnak az a jellemzője, hogy a papírforma sokszor felborul. Ez sokszor megtörtént velünk is, ráadásul ez a bizonyos borulás a javunkra kedvezett. Most sem tesszük fel a kezünket, már csak azért sem, mert stabil csapatunk van, jó eredményeket produkálunk, a táblázaton is előkelő helyen állunk. Garancia persze semmire nincs a futballban…

A soron következőre

A Vidi a Magyar Kupában szintén szenvedett, a Cigándon aratott 2-0-s sikerére nem lehet büszke, a kövesdiek viszont 5-0-ra nyertek, bár csak a budapesti első osztályban szereplő Fővárosi Vízművek volt az ellenfele.

– A kupameccsekből nem lehet kiindulni, az eredményekből pedig nem lehet következtetni semmire – folytatta a szakvezető. – Kérdezték már tőlem néhányan, hogy ugye a Vidivel szemben alkalmazandó taktikát próbáltuk ki szombaton Budapesten, de le kellett hűtenem őket. Az MK-meccsünket a Vízművekkel vívtuk, felkészültünk rájuk, de az ott előadott produkciónk nem érvényes a felcsúti meccsre. Az magától értetődik, hogy a Vidit feltérképeztük, a mérkőzéseiket megnéztük, ezt annak jegyében tettük, hogy minél jobban rájuk hangolódjunk. Az elképzeléseink most is érvényesek: zárt védekezés, gyors építkezés, majd minél több helyzet kidolgozása. Aztán, hogy ezekből mi valósul meg, részben tőlünk, részben az ellenfelünktől függ.

Molnár még nem

A borsodiak nem szerepeltethetik Molnár G.-t és Szentpéterit, ők ugyanis az összecsapás eredeti időpontjában még nem voltak a kövesdiek tagjai. A hetek óta maródi Iszlai mellett Dombó is sérült, így a háló elé Szappanos áll, a tartalékkapus pedig a nyáron Putnokról igazolt Egyed lesz. A csapat reggel indul el Felcsútra, az utazást azonban Szigetszentmiklóson egy kis pihenő kedvéért megszakítja a társaság. A Mezőkövesd Zsóry FC az idegenbeli felszerelését viszi magával, tiszta fehérben lép gyepre, ezek a „színek” már többször is szerencsét hoztak az együttesnek idegenben.

ÉM-KT


A várható csapat

A Mezőkövesd Zsóry FC tervezett csapata: Szappanos – Vadnai, Pillár, Szalai A., Silye – Szeles, Mevoungou – Cseri, Tóth B., Vajda S. – Drazic.


A forduló korábbi eredményei

Puskás Akadémia FC – MTK Budapest 1-2 (0-1)

G.: Kiss T., ill. Ramos, Torghelle

Debreceni VSC – Diósgyőri VTK 2-0 (0-0)

G.: Tőzsér, Szécsi

Ferencváros – Szombathelyi Haladás 3-1 (1-0)

G.: Lanzafame (2), Varga R., ill. Gaál

Újpest FC – Kisvárda Master Good 1-0 (0-0)

G.: Diallo

Budapest Honvéd – Paksi FC 1-0 (0-0)

G.: Danilo