Videót is küldtek a Ryugu felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai

Videót is küldtek a Ryugu felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai
© Fotó: Jaxa/EPA
London – A már korábban közzétett fotók mellett egy tizenöt filmkockából álló videofelvételt is küldtek a Ryugu kisbolygó felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai, úgynevezett roverei.

A japán űrügynökség (Jaxa) közlése szerint a rovereket szeptember 21-én bocsátotta le az aszteroida felszínére a Hajabusza-2 űrszonda, amely 3,5 éven át tartó utazás után júniusban jutott el a Földtől mintegy 280 millió kilométer távolságban lévő Ryuguig – írta a The Guardian című brit napilap honlapja.

A misszió hivatalos Twitter-oldalán (twitter.com/haya2e_jaxa) elérhető képeken jól látszik a Naprendszer szokatlan égitestének göröngyös, sziklákkal tarkított, néhol azonban viszonylag egyenletes felszíne.

A Jaxa közétette továbbá a Ryugu felszínéről készített eddigi legnagyobb felbontású fotókat is, amelyeket az űrszonda fedélzeti kamerája készített a roverek kiengedését megelőzően.

A Hajabusza-2 múlt pénteken nagyjából 60 méteres magasságba ereszkedett a Ryugu fölé, hogy kiengedje a robotokat. A két műszer feladata, hogy felvételeket készítsen az aszteroidáról és megmérje a felszíni hőmérsékletet, mielőtt nagyobb kutatóműszereket bocsátanak a Ryugu felszínére.

Az egykilós robotok ugrálva változtatnak helyet a Ryugu alacsony gravitációját kihasználva. Akár 15 méter magasra is képesek így emelkedni, és 15 percig tudnak a levegőben maradni.

Októberben a Hayabusza-2 egy apró krátert fog vájni az aszteroida felszínén, hogy mintákat gyűjthessen az évezredek óta érintetlen – vagyis a szelektől és sugárzástól megkímélt – anyagokból. A csillagászok szerint a Ryugu a Naprendszer hajnalán formálódhatott, így feltételezéseik szerint olyan szerves anyagot tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárulhattak.

A misszió 2014 decemberében indult, és a tervek szerint 2019 decemberében zárul, amikor a Hajabusza-2 elhagyja a Ryugut és várhatóan 2020-ban landol a Földön az összegyűjtött mintákkal együtt.

– MTI –


Animáció a Hayabusza2 és Ryugu találkozásáról
London - Új fotókat küldtek a Ryugu kisbolygó felszínéről a Hajabusza-2 kutatórobotjai. A képek új információkkal szolgálnak az aszteroida felszínéről. A japán űrügynökség (JAXA) közlése szerint a rovereket szeptember 21-én bocsátotta le a felszínre a Hajabusza-2, az űrszonda júniusban ...