örök hűség

2019.10.26. 15:47

Rég nem volt ennyi házasságkötés Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Hrytsiv Oleksandr

A Magyar Nemzetnek adott interjúban Novák Katalin reagált arra, hogy rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most.

Azt mondta: biztos benne, hogy ebben a családtámogatásoknak is ösztönző szerepük van.

„Meggyőződésünk, hogy a legjobb befektetés a születendő gyermek”

- fogalmazott az államtitkár.

Júliusban 31 százalékkal volt magasabb a házasságkötések száma, mint egy évvel korábban, augusztusban pedig 11 ezernél is több pár kötötte össze az életét, ami a legkiemelkedőbb érték az elmúlt negyven évben. Idén januártól augusztusig 43 212 pár esküdött örök hűséget a KSH legfrissebb tájékoztatója szerint, ami 18 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakában regisztráltnál.

Novák Katalin emlékeztetett: a babaváró támogatás a családi otthonteremtési kedvezménnyel együtt 20 millió forintot jelenthet, amihez még kapcsolódhat egy 15 millió forintos kamattámogatott kölcsön.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!