Videó: Van esély az olimpiai álom megvalósulására

Videó: Van esély az olimpiai álom megvalósulására
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Debrecen sem maradna ki a „buliból”: kosárlabdázók és futballisták vetélkedhetnének a cívisvárosban.

– Az Agenda 2020-nak köszönhetően a budapesti olimpiát nem csupán a főváros, hanem az egész nemzet magáénak érezhetné – jelentette ki dr. András Krisztina, az Olimpiai Akadémia programsorozat szerdai eseményén, amelyet a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán tartottak. – A rendezés elnyerése a magyar gazdaság számára katalizátorként szolgálna – tette hozzá a közgazdász.

Újítások szükségesek

– Barcelona elsősorban az 1992-es olimpiának hála került be a világ vérkeringésébe. Budapestnek ugyancsak megújulást hozhatna a sikeres kandidálás. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az Agenda 2020 program létrehozásával a gazdaságosabb megmérettetést tűzte ki célul, amit Magyarország képes megvalósítani. Egy hatalmas buli az álmunk, ahol a sportot kevésbé szerető emberek is megtalálják a számukra legideálisabb eseményt. Terveink szerint az olimpiai faluból bármely fővárosi versenyhelyszínre tizenkét perc alatt eljuthatnának a sportolók – mondta Rózsa Iván, aki megjegyezte hazánk alapító tagja a NOB-nak, illetve a mieink a nyolcadik helyet foglalják el a nyári játékok összesített éremtáblázatán.

Kattintásra galéria nyílik! Kattintásra galéria nyílik! ©

A Budapest 2024 kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, az ötkarikás viadal reformokra szorul, ugyanis egyre kevesebben követik figyelemmel az eseményeket, főleg a fiatalok körében tapasztalható az érdeklődés hiánya. Szerinte a műsorban új, modern sportágaknak kellene helyet szorítani. Kiemelte, Debrecen labdarúgó-, valamint kosárlabda-mérkőzéseknek adhatna otthont 2024-ben. Rózsa elárulta, a pályázat tizenöt milliárd forintba került. Megtudhattuk, ha jövőre Budapest győzelmét hirdetik ki Limában, egy vívásnak és kézilabdának otthont adó csarnok mellett teniszközpontot és atlétikai stadiont kell „felhúzni” a láng fellobbanásáig, a többi létesítmény már elkészült, vagy jelenleg is zajlanak az építkezési munkálatok.

Örömmel jönnek

– Lelkes támogatója vagyok a rendezésnek. A viadal olyan élményt adna az embereknek, amelyet nem lehet anyagiakban meghatározni, generációk álma válhatna valóra. A különböző magyar világeseményekre örömmel érkeznek a külföldi vezetők és sportolók, hiszen tisztában vannak vele, remek vendéglátásban lesz részük – fogalmazott Kovács „Koko” István, aki 1996-ban harmatsúlyú öklözőként nyerte meg az olimpiai aranyérmet.

A kardvívásban 2012-ben és 2016-ban is győztes Szilágyi Áron úgy gondolja, sportszerető ország vagyunk, és az olimpia egységbe kovácsolná a versenyzőket, valamint a drukkereket. Szilágyi a kampány egyik reklámarca, szerinte ez egy olyan nemes ügy, amely mögé teljes mellszélességgel odaállhatott.

HBN-BÁ



Sporthírek






hirdetés