Helyi közélet

2008.10.02. 08:45

Újra porondon az egészségügy - élő közvetítés a debreceni közgyűlésről

<p>Csütörtök délelőtt újra ülésezik a debreceni közgyűlés. Munkatársunk élőben tudósít a helyszínről. Tudjon meg többet debrecen életéről, első kézből itt a Hajdú Online-on.</p>

13.50

Még szavaznak, hogy ne a megyének, hanem a Holdingnak apportáljanak-e? Elutasítják. Rácz Róbert távozik. Most értek a 2. napirendi ponthoz: A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. Déli Iparterület fejlesztésével kapcsolatos beszámolója Madarasi István (MSZP): - Az érdeklődő befektetőkről lehet tudni? Vagyonkezelő: - Egy szomszéd tulajdonos és egy budapesti cég érdeklődött, de elenyésző volt az opciós díj, egyelőre nem tudunk érdemben tárgyalni. Elfogadják.

Kósa távozik, az ülést Halász János alpolgármester vezeti tovább.

 

Debrecen 40. sz. vrk., Tócó patak- tervezett nyugati elkerülő városi főút- Vincellér utca tervezett folytatása- Derék utca- Kishegyesi út által határolt tömb településszerkezeti tervének módosítására vonatkozó településrendezési szerződés megkötése Elfogadják.

 

A Debrecen, Bethlen u. 20., 22. és 24. szám alatti ingatlanok együttes értékesítése. Szavaznak, elfogadják. 13.58 A Debrecen-Apafa, Lőtér u. 3. sz. alatti, 4571/1 hrsz-ú „lakóház, udvar, gazdasági épület” megnevezésű ingatlan árverés útján történő értékesítése Szavaznak, elfogadják.

 

A Debrecen, Csapó u. 24. sz. alatti ingatlan 702/1302-ed tulajdoni hányadának értékesítésével kapcsolatos pályázat kiírása Racsmány Gyula: - Zártkörű pályázat kiírását javasoljuk, szomszédos a zeneiskolával, hátsó részén tornacsarnok építését tervezzük.

Javasoljuk hogy a Dexiumot és a Cívis Házat hívjuk meg a pályázatra. Kovács László: - Nyűgös ingatlan ez. Amikor megvettük drágán vettük a MÁV-tól. A Dexium eredetileg vállalta a tornaterem építést. Ilyen áron lehet értékesíteni mint amit az értékbecslők meghatároztak? Miért zárt pályázat?

Ha a Dexium egyszer nem teljesítette amit vállalt, miért akarjuk neki eladni? Háttéralkuk vannak?

Halász János: - Racsmány úr elmondta a szempontokat.

Zsiros Zsolt: - Azt javaslom, nyilvános árverés legyen. Elutasítják a módosító indítványt, elfogadják az eredeti javaslatot.

 

Debrecen, Füvészkert u. 4.sz. alatti 8318 hrsz-ú ingatlan 1691/4191-ed tulajdoni hányadának értékesítésével kapcsolatos pályázat kiírása Racsmány Gyula: - Szintén zártkörű pályázatot javasolunk.

Egyszer már döntött a közgyűlés, felajánlottuk az egyháznak a területet értékegyeztetésre.

A Lycium Hotel bővítése aktuális, ide lehetne. Szavaznak, elfogadják.

 

14.05

Debrecen, Nagyerdei park 6. sz. alatti, 22323 hrsz-ú "Szabadtéri Színpad" megnevezésű ingatlan értékesítésével kapcsolatos pályázat kiírása.

Racsmány Gyula: - Zárt körű pályázat kiírását javasoljuk. Speciálisan a Nagyerdei parkban szigetként helyezkedik el az ingatlan, ahhoz hogy érdemben befolyásoljuk a hasznosítást, lehetőleg önkormányzati cég pályázzon.

Madarasi István: - Lehet most tudni, hogyan hasznosítaná a vevő? Milyen forrásból venné meg?

Racsmány Gyula: - A kiírásban benne van, hogy a pályázónak nyilatkoznia kell a hasznosítási tervről és a finanszírozásról is. A Gyógyfürdő Kft. szándéknyilatkozatot adott, szeretne egy kulturális-idegenforgalmi-vendéglátóipari funkciót telepíteni oda. A CÍvis Ház elképzeléseiről nem tudunk.

 

Bákonyi László: - Milyen illetékköltséggel jár ez, hiszen a mi cégeink? A Gyógyfürdő mikorra tervezi a fejlesztést, Mi indokolja hogy most adjuk el? Racsmány Gyula: - Az álatlános illetékmérték -10% - kapcsolódik ide. A fejlesztés ütemezését a pályázatban kell kifejtenie. Az önkormányzat vizsgálta a hazsnosítási lehetőségeket, arra jutott, hogy más formában fejlesszük.

Bákonyi László: - Az előterjesztésben az van, hogy a magas üzemeltetési költségek miatt kell eladni. A vevőjelöltek a mi cégeink, továbbra is mi fizetjük a költségeket csak másik zsebből.

Úgy adjuk el, hogy nem tudjuk, mit akarunk vele csinálni. A Gyógyfürdő is a mi cégünk, nem tudjuk, mit akar. Megint eladjuk meg visszavesszük? Mondják meg, mikor hogyan fejlesztenek, aszerint döntsünk.

Halász János: - Látom, Ön nem siet. Racsmány úr elmondta, mit akar a Gyógyfürdő. Megszavazzák.

 

14.15

Fenntartói engedélyezés és kérelem benyújtása átlag- illetve maximális létszámtól való csoport-, osztálylétszám eltérésre vonatkozóan a 2008/2009. nevelési/tanítási évben működő csoportokra, osztályokra. Megszavazzák. A Közgyűlés véget ért.

12.53

Bákonyi László (MSZP): - Polgármester úr azt mondta, az 50-50 % azért fontos, hogy érdekeinket érvényesíteni tudjuk. De a társasági tv szerint a kisebbségi tulajdonosnak lehet szavazatelsőbbsége, felesleges az 50% tulajdon. Nem muszáj 880 millióért szavazatot vásárolunk.

Kósa Lajos: - Itt most nem magunknak adjuk a parancsot, a megyei önkormányzatnak is bele kell egyeznie. Önök előtt van az előterjesztésük.

Papp László: - Jól látható, hogy az eü átalakítással kapcsolatban a kormány és a társadalom többségének viszonya köszönőviszonyban sincs.

Fontos, hogy a célközönség megértse és tolerálja az áldozatokat. A társadalom úgy gondolja, egyelőre piaci szereplőknek nincs helye az eü-ben. Az előterjesztés erénye, hogy hosszú távon garantálja az eü rendszerünk köztulajdonban tartását, változó körülmények között is.

Az hogy a megye és a város 50-50 %-ban osztozik, szintén helyes, úgy működik majd, hogy a felek kötelesek legyenek együttműködni. Régen is volt egy hasonló elképzelés, de a megye akkor az egyetemmel kezdett tárgyalásokba. A szavazatelsőbbség kérdése logikus, de a megye lényegesen nagyobb vagyoni háttérrel lép be. A konstrukció előremutató és nem most beszélünk róla először.

Szathmári Károly: - A lényegesen nagyobb vagyoni háttért lássuk tisztán! Az eü vagyon jelentős része - az ingatlanvagyon - nem jelenik meg itt, az üzemeltetéssel kapcsolatos (csúnya szóval a piac) oldal képvisel értéket (8 és 3 mrd Ft).

A város közgyűlése most aportértékek átadásáról tárgyal, az eü bizottság tagjai nem kompetensek ebben. Az apportérték hátterére kérdeztem rá. Úgy tudom, van egy előtársasági beszámoló. Ha azt mondják, 4 év alatt 2,5 mrd forintot halmozott fel a megyei rendszer, mi van ma ezzel a veszteséggel?

A Kenézy honlapján több évvel ezelőtti adatok szerepelnek. Zsiros Zsolt (MSZP): - A frakció álláspontja: örülünk, hogy a szétvert egészségügyben is lehet nyereséggel működtetni kórházat.

Nem támogatjuk az előterjesztést. Egymás mellé rendelt piaci szereplőkről van szó, az elsőbbségi részvény nem zárja ki a korrekt magatartást. A Holding alapvető céljaival egyetértünk.

Aggályaink: a szavazategyenlőség kialakításának módja. A megyei közgyűlés döntése minket nem köt. Ha az elsőbbségi részvényt nem fogadja el a városi közgyűlés, azt javasoljuk, hogy ingatlavagyont tegyünk a Holdingba.

Az eddigi járóbeteg szakellátást szétszórtan biztosító épületeket értékesíteni akarjuk, de ezeket a Holdingba is bevihetjük, értékük megfelel a 880 milliós részvényvásárlásnak.

Így a Holdingba visszük be a pénzt, nem a megyének adjuk oda. Az eü-ben marad apénz. A részvényekért kapott pénzt a megye bármire elköltheti.

Varga Zoltán: - A kérdésemre választ nem kaptam, elégtelen adatok birtokában vagyunk. Van olyan téma amiről ne Gyurcsány jutna az eszébe, polgármester úr? A legelemibb információk nélkül döntünk egy fajsúlyos kérdésről.

A Debreceni Vagyonkezelő már kitaposta az utat, amira az eü Holding is rálép. A legcsekélyebb információt sem osztja meg a lakossággal, a döntések kikerülnek a közgyűlés kompetenciájából, minden adat titkossá válik.

Gadus István: - Egy kérdésem volt, abizottságban sem kaptam választ. A szakértő azt mondta, a 880 millióért ágyszámkapacitást vásárol, ami nem tudni, mire jó.

Most azt mondja, azért kell 50%, hogy ha politikai fordulat lesz, tartani tudjuk a debreceni érdekeket. Itt zavar van. A 800 milliós részvényvásárlás nehezen védhető.

A város vagyonnal vesz részt a vállalkozásban, rendben van, de a részvényvásárlást nem értjük. Ha csak 27%-unk van, akkor is lehetne együttműködésre bírni a partnert, megfelelő szerződés kell hozzá.

Papp Csaba Sándor (FIDESZ): - Önöknek ellenzékben aggódniuk kell, de nekünk is. Tudjuk, milyen helyzetbe hozták az egészségügyet. Ágyszámleépítés, volumenkorlát, stb. Amikor megalkottuk a Vagyonkezelő Holdingot, elsők voltunk, most is ezt tesszük.

Belekényszerítenek minket ebbe. Kósa szót ad Ónodi-Szűcs Zoltánnak (VESZ, Kenézy Igazgató): - A mostani vezetés szerepel a honlapunkon. Ha apportálunk, ingatlanvagyon után 10 %-ot fizetni kell. A felhalmozott adósság nem terheli a holdingot.

Kovács László: - Amikor átalakult a városi ellátó, üdvözöltük az eü privatizáció első lépését a városban, most is ezt tesszük. Áprilisban azt hittük, nem kell majd fizetnünk a megyének.

Tényleg nem az eü-től vonjuk el a pénzt hanem a debreceni polgároktól. Ha ingatlant viszünk be és fizetünk utána, az is csak 88 millió Ft. A város költségvetése igen feszített, csak úhgy lehet benne félmilliárdot találni? Amegyét semmi sem kötelezi arra, hogy visszaforgassa apénzt az eü ellátásba. Kiss Sándor (Fidesz): - A Kenézy ágyszáma 450-nel csökkent az Önök asszisztálásával. Az akKori elnökasszony meg is indokolta miért. A Kenézy regionális funkciót is ellátott. Persze, hogy a kormány jut eszünkbe.

Rónay György (MSZP): - Az előterjesztésben vagyoni, üzleti megállapítások vannak. A kormány ténykedéseit említették. Az Önök által pajzsra emelt Mikola úrnak ötlete sincs az eü átalakításáról. A jelen előterjesztésben a gazdaságosabb működésre vonatkozóan semmi sincs.

Rácz Róbert: - A felhalmozott adósság rendezése: a megyei önkormányzatnak kell rendeznia a guanószerű rakódással fölhalmozott állományt. Van egy alapvető tévedés: valóban nyereséges a működés, de milyen áron? Várólisták vannak, olyan szintre állítottuk be a kapacitást, hogy ne lépjük túl a bevételt, de nem felelünk meg a betegigényeknek. Kétirányú felelősség van a beteg felé és az intézmény felé, a kető ellentétes.

A DV -ben korábban veszteséggel üzemelő válallatok voltak, most nyereségesek, remélem, itt is így lesz. Elsőbbségi részvény: ha már így is a megyeháza szocialisták szerint az a holding a város érdeke, mit mondanak majd az elsőbbségi részvényre?

Nem ildomos úgy tenni, mintha a város nem kapna lehetőséget ebben az ügyben, hiszen "birtokon belülre" kerül, mostantól van egy kórháza (ha megszavazzák az előterjesztést).

A Kenézy infrastruktúráját is használja hogy a saját kötelezettségeének eleget tegyen. Itt van a város haszna.

Kósa Lajos: - Az előterjesztésnek valóban nem tárgy aaz eü ellátás javulása. De Debrecennek kötelessége a járóbeteg szakellátást biztosítani. Erre több mint 25 hely van, sokat ell utazgatni. A debreceni közgyűlés korábban elfogadta hogy egy új járóbeteg központ ("egészség Plaza") létrehozása fontos.

De ha megcsinálnánk, sose érnénk el azt a méretet hogy megfelelően lehessen működtetni. Kell hozzá a fekvőbeteg háttér is. A betegek egy része átmenne a Kenézybe, Klinikára, miközben bizonyos kötelezettségeink (pl. védőnői hálózat) megmaradnának.

A jól finanszírozottakat elvinnék tőlünk, a többi maradna. Ezért kell összefogni a megyével. A Klinikával szerettünk volna, de ott nincs megoldva az oktatási és betegellátási költségek szétválasztása, ráadásul igen bonyolult a tulajdonosi rendszere.

A Holding egyébként nyitott, más önkormányzatok felé is. Napnál világosabb, hogy a kis méretűek hosszabb távon nem tudnak megfelelően működni. A mi modellünk lesz az eü ellátás útja.

Agyrém az ország, nem ott vannak a kapacitások ahol kellene. De nem tudni, mikor lesz elmozdulás?

Szavaznak, Bákonyi és Gadus javaslatát elutasítják. Az eredeti javaslatot 31 igen, 13 nemmel elfogadják.

12.21

Folytatódik a közgyűlés. A vezetőség asztalánál ül Rácz Róbert, a megyei közgyűlés elnöke is és jelen van és a teremben vannak a Kenézy kórház képviselői is.

 

Az Önkormányzati Egészségügyi Holding Zrt. alaptőke-emelése, az Önkormányzat vagyonáról szóló 25/1997. (VI.20.) Kr. sz. rendelet módosítása.

 

Kósa Lajos: - A ciklus egyik legfotnosabb döntése előtt állunk. A Dunától keletre a legnagyobb betegforgalmú intémény jön létre. Látszik, hogy nincs egészségügyi politika. 2006-ban szétverték, szinte működésképtelen a betegellátás és ott vannak a fenntartók , akik nem látnak kiutat.

 

A mi kezdeményezésünk példaértékű lehet. Az önkormányzat a megyével együttműködve hatékony járóbeteg-ellátó központot építhet, az OEP által jól finanszírozott területeket tovább fejleszthetjük.

Kiss Sándor (Fidesz, eü bizottság): - Elfogadásra javasoljuk. Kiosztottunk egy módosító indítványt, ezt is tárgyaltuk.

Gadus István (SZDSZ): - Miért szükséges a városnak az apportálásnak elért 28-72 arányt később 50-50 %-ra módosítani?

Kósa Lajos: - Eddig is együttműködtünk. Az 50-50 %-os tulajdonosi arány politikai felállástól függetlenül együttműködésre kényszeríti a partnereket. A megye az előző ciklusban tönkrevágta az általa működtetett kórházat. Kisebbségi tulajdonként egy ilyne ellen nem tudna mit tenni a kórház.

Szathmári Károly: - A VESZ többszázmilliós eredménytartalékkal bír. A másik oldalon nem tudtuk meg, a Kenézy eü szolgáltató Kft.-je milyen gazdálkodási eredményt tudott felmutatni? Az előterjesztésben sincs benne. Nem mindegy az eredményessége.

Rácz Róbert: - A Kenézy kórházat üzemben tartó két Kft.-nél a működés költségei alulmúlják a bevételét. tehát nem veszteséget termel. A gond az lehet, hogy ezt azon az áron éri el, hogy a betegek befogadásának mértéke az OEP finanszírozástól függ.

Korábban elképesztő mértékben halmozott fel a kórház adósságállományt. Kovács László: - Miért kell a tulajdoni arányt apportálással megváltoztatni, mitől jobb az egészségügyi ellátás színvonala?

Kósa Lajos: - Az apportérték a betegellátás színvonalát nem befolyásolja. Az apportértékkel azért kell a tulajdoni arányt megváltoztatni, mert az önkormányzati szabályok szerint csak apportértéken lehet beszámolni amit beviszünk. Mi kezdettől 50-50 % százalék arányt akartunk, de ehhez a városnak meg kell valamennyi részt vásárolni a megyétől.

Ez nem közpénzből megy a megye zsebébe. A felálló eü holding azt a járóbeteg szakellátó új épületet valósítja meg, amit régóta szeretnénk, ez a Kenézy területén lesz. A saját telkünkre építünk, a forgalomképes vagyonunk ezzel csökken, de nem kell attól félni, hogy az eü elől vonnánk el pénzeket.

Ha 50% tulajdonosok leszünk a holdingba, a másik tulajdonos sem tehet akármit.

Varga Zoltán: - Tegnap polgármester úr megígérte a tévében, hogy ez egy jó biznisz. Csak két vezető véleményét hallottuk, a közgyűlés nem kompetens ebben a döntésben.

Rácz Róbert: - A megyei önkormányzat szocialista frakciójának vezetőjét idézem: az MSZP szerint a holding megalakítása Debrecen érdeke, a megyének nincs szüksége rá. Van már közös üzemeltetésről tapasztalásunk, a felügyelő bizottságokban a szocialistáknak is van delegáltjuk, ismerik, hogyan működnek az intézmények.

Kósa Lajos: - Ön üzletként aposztrofálta ez eü-et, de elsősorban a betegek ellátását szolgálja. Szolgáltatás, biztosítási jogviszonyon alapul. Lehet úgy csinálni, hogy pozitív eredmény legyen, de ezt visszaforgatjuk az ellátásba. Ha azt kérdezi, az önkormányzat ezen akra-e meggazdagodni: nem.

Ha az eddigi tapasztalása nem nyugtatta meg, én sem tudosm. A VESZ intézményi formában veszteséges volt, átalakítottuk, Önök kockázatosnak nevezték ezt.

Most nyereséges a VESZ, nem vontuk ki belőle a pénzt hanem komoly eredménye van. Sok mindent kifogásoltunk az eü átalakítások kapcsán, utólag mindig kiderült, hogy nekünk volt igazunk. Garancia egyébként semmire sincsen.

Rácz Róbert: - A debreceni és megyei önkormányzat együttműködése mögött józan belátás van és egy szolid kényszer amit a központi finanszírozás bizonytalansága okoz.

A DE Klinikái, a VESZ és a megyei kórház a piac szereplői. Ebből kettő együttműködése mindenképpen szolgálja a betegek érdekeit, összehangoljuk, ésszerűsítjük a működésüket.

Egy 8,6 és közel 3 mrd Ft OEP finanszírozással működő rendszer ha összeáll, talán jobban boldogul. Sok intézmény van bajban, a legkülönbözőbb módokon próbálnak segíteni magukon.

Heves és Borsod megyében több kórház került kínos helyzetbe. Leginkább a kórháztól való megszabadulással próbálkoznak némelyek, Heves megye 25 évre bérbeadta saját vagyonát.

Mindenki meg van ijedve, nem akarja a problémát cipelni. Mi mást akarunk, szembenézünk a kihívással. A köztulajdon házasodik a köztulajdonnal, reméljük, ez a modell sikeres lesz. Ez nem üzlet, hanem lehetőség mindneki számára, hogy törvényi kötelezettségeinek eleget tegyen.

11.49

Tájékoztató települési önkormányzati képviselők helyi népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezéséről és a kezdeményezés visszavonásáról

 

Kovács László (SZDSZ): - 14 települési képviselő kezdeményezése volt nem a szocialistáké. A kezdeményezés egyik oka, hogy a városvezetés részéről senki sem mondta ki, hogy a 700 millió forintos jelenlegi és tervezett bevétel-különbséget senki sem téríti meg.

Visszavontuk, mert az a gesztusa a városvezetésnek, mellyel befogadta a népszavazási kérdéseinket és megerősítette, hogy nem térítik meg a különbözetet, illetve hogy a népszavazás sokba kerülne a debrecenieknek. A kezdeményezés befogadása bizalmat jelent részünkről.

Kósa Lajos: - Köszönjük a bizalmat. A helyi népszavazásnál egy éves határ van, amin belül nem lehet ugyanazt kiírni. De húszszor elmondtuk, maga a pályázat is tartalmazza, nem lehet veszteség-kiegyenlítés, kaptak választ.

Nem hivatkoztam egyébként a költségre, csak megemlítettem, viszont mondtam, hogy értelmetlen, mert a feltételekben benne van amiről szavaznánk.

Ráadásul aranyvasárnapra esne, előtte a tévévitában meg ott ülnének a felek és teljesen egyetértenének.

Szathmári Károly: - Az előző közgyűlésen többször kérdeztük, hogy a vélelmezett bevétel-többlet miből származik, mai napig sem kaptunk választ, az aggályunk ezen alapult.

A kérdésünk tartalmazta azt is, hogy a Holding tagválallatai sem adhatnak támogatást. A népszavazás eredményessége 8 évi kötelem lett volna, nem lehetett volna addig változtatni. Végül a feltételek bekerültek a szerődésbe.

Kósa Lajos: - Remélem hogy a nyertesek az utasok lesznek. Pajna úr elmondta, hogyan csökkent az elmúlt években az utasok száma. Ha a DKV csak visszaszerzi az utasokat, az már bevétel-többletet jelent. Ebben a város segíti a Volánt és a DKV-t is. Szavaznak, elfogadják. 10 perc szünet következik.

 

11.34

Kósa Lajos: - Ígérem, hogy csak baráti buszokat engedünk be. Ön nem érti a koncepciót. Ma bérelt buszokat használunk, amért a debreceiek fizetnek, ahogy még sok másért is.

Ön szerint mindneki kirabolja a debrecenieket, például a tüzépes is, aki téglát ad el nekik. Varga László főosztályvezető: - A mindenkor érvényben levő rendelethez viszonyítjuk az emelést, amit a közgyűlés fogad el.

Varga Zoltán: - A klíma nem részletkérés, a kiírásban is szerepet kapott. Azért írunk ki pályázatot hogy klímás buszaink legyenek, aztán azért nem kapcsoljuk be mert nincs benne egyetértés.

Ezeken a buszokon valószínűleg nem is lesz nyitható ablak.

Kozlok László: - Varga úrtól kaptam álaszt, mihez képest, egyértelmű. Természetes, hogy a szolgáltatást fizesse meg aki igénybe veszi, de csak az, aki közlekedik.

A szolgáltatást vétek kivenni egy város kezéből, mint az AKSD esetében. Ez tiszta forrás. Ha valaki beleteszi a saját pénzét és megcsinálja (mint az állam a Volánnal) jó, mi meg megmondjuk, mennyi lesz.

Kósa Lajos: - Nyithatóak lesznek az ablakok? - Nagy Attila, DKV vezér: Ma a forgalomba helyezett új buszokon kötelező hogy nyitható ablak legyen. Majd ki kell találni, hogy ne menjen egyszerre a klíma és ne nyissák ki ugyanakkor az ablakot. Kósa Lajos: - Javaslom, hogy ha ez neuralgikussá válik, a városfejlesztési bizottság foglalkozzon a kérdéssel, legyen tanulmányút Rio de Janeiróba,stb.

A kérdés egyébként bonyulult. Elfogadják a Fidesz módosító indítványát.

Kósa: - Egy önállóan működő cégről nem hozhatunk kötelező érvényű határozatot.

Még a DKV esetében is bonyolult lenne - mondja Bákonyi indítványára (a felelősségmegosztás szabályozásáról) majd elutasítják az indítványt. Varga Zoltán javaslatán (klíma, fűtés szablyozása) vitatkoznak, 25 vagy mínusz 25 fok legyen a határ, végül 25 fok fölött - klíma, 10 fok alatt fűtés a javaslat, de elutasítják. Az eredtit javaslatot 40 igen, 5 tartózkodással elfiogadják.

11:30

11.02-kor folytatódik a nyílt ülés. Hozzájárulás színházi egyesület létrehozásához - elfogadják A 23/2008. (II.21.) Öh-val módosított, a Térségi Integrált Szakképző Központ fejlesztési programjának finanszírozásához kapcsolódó kezességvállalásról szóló 39/2007. (III.29.) Ö.h. módosítása - elfogadják.

 

11.05

A helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás- közszolgáltatás ellátására vonatkozóan kiírt nyilvános pályázat nyertesével megkötendő Közszolgáltatási Szerződés elfogadása.

 

 Kozlok László (Függetlenek Debrecenért Egyesület): - Ha most megkötjük a szerződést, közben a Hajdú-Volán megtámadja a közbeszerzési bizottaság előtt, és nyer, mi lesz? nem futunk nagyon elé?

A város lakossága fizetheti meg. Kósa Lajos polgármester: - Nem közbeszerzési eljárás volt. de egyébként is mindne szabályos volt. Varga Zoltán (MSZP): - A közszolgáltatási jogosultság átruházását nem értem. Adják-vehetik? Az, hogy rendkívüli esetben, nem értelmezhető.

Kósa Lajos: - Ez a passzus előre nem látható helyzetekre vonatkozik. De az is ott van, hogy az átruházáshoz a városnak is hozzá kell előzetesen járulnia, a közgyűlés fog dönteni. Szekeres Antal jegyző: - A törvény rögzíti ezt a lehetőséget.

Szathmári Károly (MSZP): - Az egyik pont utal arra az eljárási rendre, hogy a város illetve a tulajdonában levő társaságok nem kompenzálják a költségeket. Mi azt javasoljuk, hogy az "esetleges veszteségeket" szerepeljen és a "bevétel-költség különbség". Miért nem így szerepel?

Kovács Lászlóné: - Vita volt, hogy mi a veszetségtérítés: a bevétel és kiadás közti különbség. Van ágazati átlagos elfogadott nyereséget térítés, a kettő nem ugyanaz.

Kósa Lajos: -Magyarul a törvény pontosan szabályozza, mi a veszteségkiegyenlítés, mi pedig még szigorúbbak vagyunk, mert nem csak ezt nem adjuk meg, hanem az ágazati nyereség-kiegyenlítést sem.

Zsiros Zsolt (MSZP): - A tervezethez képest van 2 eltérés. Az egyik: a "jó színvonalon" beszúrás hiányzik egyik helyen, a másik: a szolgáltató elkülönítetten köteles a bevételt és kiadást elszámolni, ez is kimaradt.

 

Fauszt Zoltán aljegyző: - A második kérdésre részben benne van a törvényben a válasz, ha nem fogalmazzuk meg, akkor is kötelessége a szolgáltatónak így elszámolni. Kósa Lajos: - Az első kérdésre a válasz: a szerződés hivatkozik a PTK-ra is, abban benne, hoyg együttműködve, megfelelő színvonalon kell biztosítani, stb. De nem mondja meg, mi az a jó színvonal vagy a jó gazda gondossága. De nincs akadálya, hogy ezt a kifejezést: "jó színvonalon" a szerződésbe betegyük.

A DKV vezérigazgatója elfogadja, d ekijelenti, hogy egyébként is vállalták a jó színvonal biztosítását. Kósa szerint a képviselők dolga hogy éberek legyenek, főleg az ellenzékieké. Módosítják a szöveget.

Papp László (Fidesz): - A frakció szerint a szerződés kellő gondossággal, megfellelően előkészített szerződés.

Kérdezték, miért sürgősséggel tárgyaljuk? Komoly, szigotú határidőket szabtunk a szolgáltatónak. Július elsején 100 új busszal üzembe kell állni, stb., közös érdek a gyors döntés. Van egy módosító indítványunk: egészítsük ki hogy az MNB várható fogyasztói árindexe eltér a KSH által utólag megállapítottól, akkor a következő évben eszerint korrigálunk, lefele vagy felfele.

Bákonyi László (MSZP): - Alapjaiban jó a szerződés, de aggályos az egyetemleges felelősség kérdése. A DKV a Holdingé, a városé, de a konzorciumon belüli felelősség nem válik el. Ha az Intertanker csődbe megy, a DKV-nak át kell vállalnia a kötelezettségeit, ez több mrd forint kötelezettséget jelent a DKV-nak.

Ketté kellene választania felelősséget a szolgáltatási szerződésben is, konkretizálni, ki miért, mennyiben felelős. Varga Zoltán (MSZP): - Rögzítették hogy klímás busz kell, de a használatukat nem szabályozzák. A klíma használata 10-20 %-kal növelheti a gépjármű fogyasztását. A szolgáltató esetleg spórolni akar majd a klímán, fűtésen.

Ezt is építsük be, objektíven meghatározva, milyen intervallunokban kell használni ezeket. Kósa Lajos: - Valóban nem tér ki minden részletre a szerződés. Rögzíteni kellene, milyen arányban húzhatják le az utasok az ablakot, mert ki hogy szereti, klíma vagy ablak, kisebb szavazás keretében kellene eldönteni.

Az abroncs légnyomása sincs rögzítve, a Volánnal sokat vitatkozunk most, túlfújják a kereket, mi csináltatjuk a buszmegálló aszfaltját. Ha valakinek erre van ingerenciája, javaslom, rendszeresen menjen ki egy bizottság, ellenőrizzen és tegyen javaslatot ezekre. Lényegében ezeket lehetetlen szabályozni.

Kozlok László: - A tervezetben egyértelműen benne van, hogy max az infláció mértékével emelkedhet a tarifa, de nincs benne, mihez képest? A Volánéhoz? Én is szeretnék új, környezetkímélő buszt. Sok emberrel beszélgettem, de aggályaim vannak.

A megaberuházásoknál - mint ez is - ha nem lesz finanszírozás rá, a debreceni polgárok térítik majd meg, akik máris le vannak terhelve. Ha nem lenne egy budapesti cég benne, nem szólnék, tényleg mienk lenne a cég, de egy idegen is van benne.

10.40

Október 2-án fél 11 után néhány perccel megkezdődik Debrecen önkormányzatának közgyűlése. Itt vannak a Sportcentrum KHT képviselői, Kósa Lajos megköszni nekik az ifjúsági kézilabda -bajnokság gyors rendezésében,lebonyolítáásban végzett munkájukat, illetve jutalmat ad át.

 

Napirend előtt öt sürgősségi indítvány van. Az első: „Debrecen Város Borsos József Nívódíja” adományozásáról zárt ülésen döntenek a képviselők.

 

  • Ma kiderül mi lesz a buszközlekedés sorsa
  • Megyei közgyűlés- mi lesz a debreceni egészségüggyel?
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában