Videó: Uborkaárusnak adta ki magát az idős néni kifosztója

Videó: Uborkaárusnak adta ki magát az idős néni kifosztója
© Forrás: police.hu
Vámospércs – A vámospércsi körzeti megbízottak rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható román férfit.

Egy 81 éves nő tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy március 9-én 11 óra körül egy férfi csengetett be hozzá, hogy uborkát adjon el neki. A sértett elmondta, hogy az ismeretlen elterelte a figyelmét, besurrant a házba és készpénzt lopott el tőle.

A körzeti megbízottak a bejelentő álmosdi házához mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A román állampolgárt Álmosdon fogták el a rendőrök, majd előállították a Vámospércsi Rendőrőrsre. A nyomozók az 53 éves férfit – gyanúsítotti kihallgatását követően – bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított bűntetőeljárást.

– police.hu –