Videó: Színház az egész világ

Videó: Színház az egész világ
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – William Shakespeare szavait mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a színházi világnap alkalmából egy délutánra színpaddá változott a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára is.

A Nagyolvasóban és a könyvtár különböző termeiben a Debreceni Egyetemi Színház (DESZínház) társulata tartott rögtönzött előadás-sorozatot a március 27-én.

A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Az egyetemi könyvtár egyben nemzeti könyvtár is, ami azt is jelenti, hogy fontosnak tartjuk a kultúra népszerűsítését, ápolását. Ennek egyik módja volt a mai rögtönzött előadás is, ami érzelmeket váltott ki az alkalmi nézőközönségből, akár újszerűsége, akár meghökkentő volta miatt – mondta az unideb.hu portálnak Petró Leonárd, a DEENK Főigazgatói Hivatal munkatársa.

– Ünnepeltük a műfajt a játszó és néző közötti kapcsolat megteremtésével, amelyhez Shakespeare, Brecht, Katona József és a debreceni kötődésű Áfra János sorai teremtettek lehetőséget, de természetesen fontos szerepet kapott a meglepetés ereje is – fogalmazott Somogyi Tibor, a DESZínház társulatának tagja.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

– Számunkra öröm a színjátszás, és boldogság ezt megosztani másokkal, jelen esetben egyetemi hallgatókkal, akik még az a korosztály, akik a legnyitottabbak erre a világra – hangsúlyozta Marczin István Bence.

A színjátszók legközelebb a költészet napja alkalmából tartanak előadást kortárs debreceni költők műveiből, a DEENK-ben pedig folytatódik a „Lélekmelengető” könyvtári muzsika, március 28-án délután 5 órától – többek között – Mozart és Brahms műveit lehet élvezni egy-egy csésze tea mellett.

– Debreceni Egyetem –