száz esztendő ünnepe

2019.09.17. 13:14

Centenáriumi évadnyitó ünnepséggel indította az évet a DEAC

A Debreceni Egyetem versenysportjának alappillére az 1919-ben létrejött DEAC, amely ebben az évben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját.

Fotó: Molnár Péter

Ennek szellemében centenáriumi évadnyitó ünnepséggel indította az évet, és emlékezett meg az alapító elődökről a Debreceni Egyetem Atlétikai Club pénteken az intézmény aulájában.

A rendezvényre hivatalosak voltak többek között a DEAC sportolói, egyetemi meghívottak, valamint az országos és helyi sport- és közélet neves személyiségei. Megtelt az egyetem aulája, a vendégeket sorrendben Jávor András DEAC-elnök, Szilvássy Zoltán egyetemi rektor, Bács Zoltán kancellár, Papp László polgármester és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte. Az üdvözlőbeszédek között kikapcsolódásként a meghívottaknak levetítették a Debreceni Egyetem Atlétikai Klub Egy évszázad című filmjét, majd az oDEon-ZeneTheatrum ünnepi műsora színesítette tovább az estét.

Az ünnepségen díjakat is átadtak a klub vezetői. A DEAC alapításában betöltött szerepének elismeréséül centenáriumi emlékplakettet kapott Debrecen városa, Tiszántúli Református Egyházkerület, Debrecen–Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Debreceni Egyetem. A DEAC tevékenységéhez nyújtott kiemelkedő támogatásáért centenáriumi emlékplakettet vehetett át Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint Kósa Lajos országgyűlési képviselő. A DEAC-ért végzett sok­éves áldozatos munkájáért centenáriumi emlékplakettet kapott Bitskey István, Csende Sándor, Jávor András, Katona Zoltán, Ökrös István, Sándor Mihály és Tóth Csaba. Végül a DEAC tevékenységének a médiában történő kiemelkedő támogatásáért, népszerűsítésért centenáriumi emlékplakettet vehetett át a Nemzeti Sport képviseletében Szöllősi György főszerkesztő.

A jó hangulatú eseményt vacsora és baráti beszélgetés zárta.

MSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában