Videó: Saját magának festette át a nyilakat, hogy megússza a dugót

Videó: Saját magának festette át a nyilakat, hogy megússza a dugót
© Forrás: Mashable
Kína – Egy kínai ingázónak elege lett abból, hogy mindig a kocsisorban áll hazafelé menet; elhatározta, hogy kézzel javítja ki az egyik nyilat egy zsúfolt kereszteződésben.

A rendőrség által nemrég kiadott felvételen nagyszerűen végigkövethető az egész folyamat. A 28 éves férfi egy balra kanyarodó nyilat festett át úgy, hogy az egyenesen is mutasson. Az sem zavarta, hogy pár méterrel előrébb van még egy balra kanyarodó nyíl, ahhoz már nem nyúlt hozzá. Átfestette viszont a nyíl párját, hogy feltűnőbb legyen az autósoknak, hová kell besorolni.

Természetesen lebukott, elkapták a rendőrök. Azt mondta nekik, hogy a busz, amivel haza szokott utazni, egyenesen menne, de állandóan beragad a kereszteződésben, a balra kanyarodó sáv meg általában kong az ürességtől, ezért fogott inkább festékes flakont.

Az utat végül egy nap alatt helyreállították, az önjelölt útmunkást pedig ezer jüanra (átszámolva úgy negyvenezer forintra) büntették, mert meggondolatlan tettével okozott egy balesetet is.

Forrás: Mashable | Videó: CGTN


Lábbal taposta bele a kátyúba a hideg aszfaltot
Budapest - Lábbal taposta bele a kátyúba a hideg aszfaltot egy munkás Budapesten. Ezt egy autós vette fel a telefonjával, úthengert viszont nem látott mellette. Egy kátyúzással foglalkozó cég vezetője felháborodott a technikán. Azt mondja: ez nem szakszerű kátyúzás, mert a betömött lukat mindig l...

Azt hitte, gond nélkül átfér... mekkorát tévedett!
A 3 méter és 55 centiméter magas híd példáján már megtanultuk, mindegy, hány kiírás és tábla áll a közelben, a sofőrök gond nélkül képesek legyalulni az autójuk tetejét... Erre példa az alábbi eset is, mikor a teherautó vezetőjének meg sem fordult a fejében, hogy baj lehet. Forrás: automot...








hirdetés