Videó: Prostitúció elősegítése és drogkereskedelem miatt kapcsoltak le három férfit

Akt.:
Videó: Prostitúció elősegítése és drogkereskedelem miatt kapcsoltak le három férfit
© Fotó: police.hu
Debrecen – Zárjegy nélküli cigarettát árult és prostituáltaknak adta ki lakását egy, a napokban elfogott férfi Debrecenben. Az ügyhöz kapcsolódóan két másik férfit is őrizetbe vettek a hajdú-bihari rendőrök. A három gyanúsítottal szemben büntetőeljárás indult.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának olyan információ jutott a tudomására, hogy egy férfi zárjegy nélküli dohányt árul Debrecenben, illetve ingatlanját olyan nőknek adja ki, akik ott szexuális szolgáltatást nyújtanak – olvasható a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

A nyomozók a férfit a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen 2018. június 13-án Debrecenben elfogták, előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

Az ügy részleteinek felderítése során a rendőrök látókörébe került egy 30 éves szentesi férfi, aki a debreceni gyanúsítottól rendszeresen vásárolt jövedéki adózás elől elvont terméket, majd azzal, illetve kábítószerrel kereskedett az ország több pontján is.

A hajdú-bihari rendőrök – mivel felmerült a gyanú, hogy a célszemély fegyverrel rendelkezik – a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével közösen Szentesen elfogták F. Zoltánt, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, majd bűnügyi őrizetbe vettek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai 2018. június 22-én Budapesten elfogták B. Tamást. A 30 éves férfi a megalapozott gyanú szerint országszerte több fogyasztónak, köztük a szentesi gyanúsítottnak is adott el kábítószert. A rendőrök a férfi budapesti lakásán és csobánkai tartózkodási helyén tartott házkutatás során 2 és fél millió forint készpénzt, 900 eurót, 500 darab extasy tablettát, 20 gramm kokaint, negyven tő vadkendert, valamint közel 3 és fél kilogramm marihuánát foglaltak le.

drog2Fotó: police.hu

B. Tamással szemben bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vétele mellett folytatja az eljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nyomozók előterjesztést tettek a két férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2018. június 25-én elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a debreceni férfival szemben prostitúció elősegítése, valamint jövedéki adózás elől elvont termékre elkövetett orgazdaság bűntett, míg a szentesi F. Zoltánnal szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.