Debrecen hírei

2012.06.18. 15:28

Újra elindult a Lokomotív

Labdarúgás - Viharokkal nem, azonban a kánikulával számolniuk kell a cívisvárosi focistáknak.

Labdarúgás - Viharokkal nem, azonban a kánikulával számolniuk kell a cívisvárosi focistáknak.Sikert sikerre halmoztak a lokisták, volt öröm boldogság, ünneplés és egy kis pihenés – azonban a „lazsálásnak” vége, hiszen rövidesen rajtol a 2012/13-as szezon, sőt, a Bajnokok Ligája selejtezők is kezdődnek, így hétfőtől újra indult a munka Debrecenben.

Majd kiderül

A DVSC-Teva játékosai kezdésképpen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon estek át: vérnyomásmérés, szemvizsgálat, vérvétel. – Lesz egy összegzés, kiértékelik a vizsgálatok eredményeit, de úgy tűnik, mindenki megmarad – felelte viccelődve Kondás Elemér, a piros-fehérek mestere a Napló érdeklődésére. – A reggeli rutinvizsgálatok után délután már edzést tartunk – nincs rávezető időszak, négyhetes felkészülés áll előttünk, a fiúknak ki volt adva egy kis otthoni mozgás is, hogy megfelelő alapokkal tudjuk elkezdeni a tényleges munkát. Még nem érkezett vissza mindenki a pihenésről, nyaralásról, illetve öten válogatottbeli kötelezettségük miatt csatlakoznak később, majd csak jövő hétfőn lesz teljesen egyben a csapat – mondta a DVSC vezére, aki az előttünk álló hét programjáról is beszámolt: kedden és csütörtökön két-két, míg szerdán és pénteken egy-egy tréning vár a játékosokra, zárásként pedig szombaton egymás között meccselnek majd a debreceniek.

Az ifjak is színre lépnek

A fiatalok közül egyelőre Csorba Szabolcs és Oláh Gergő kezdte meg a „nagyokkal” az alapozást, hogy több ifjú tehetség is csatlakozik-e a jövőben az első kerethez, arra majd az elkövetkezendő hetekben derül csak fény.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!