Helyi közélet

2013.07.08. 17:06

Mezősason jutalmazták a jó tanulókat

Mezősas - A Mezősasi Román Nemzetiségi Önkormányzat már évek óta jutalmazza a településen élő diákok közül azokat, akik jó tanulmányi eredményt érnek el félévkor, illetve év végén.

Mezősas - A Mezősasi Román Nemzetiségi Önkormányzat már évek óta jutalmazza a településen élő diákok közül azokat, akik jó tanulmányi eredményt érnek el félévkor, illetve év végén.

Ebben a tanévben 2013. július 5-én, pénteken egy kis ünnepségre hívták meg az általános és a középiskolás fiatalokat az önkormányzat tanácstermébe.

Juhász Péter, a település román nemzetiségi önkormányzatának elnöke elmondta, hogy már évek óta figyelemmel kísérik a diákok tanulmányi eredményeit. Ha szerény összeggel is, de szívesen jutalmazzák azokat, akik az iskolai tanévben jó eredményt érnek el. Ezek után pénzjutalmat adott át a diákoknak. Az általános iskolások kétezer, a középiskolások háromezer forintot kaptak.

A 2012/13-as iskolai tanév befejezése végén az alábbi diákok részesültek dicséretben és pénzjutalomban:

Beri Krisztofer, Tapaszi Benjamin, Juhász Panni, Hegyi Zsófia, Beri Dominika, Hajdú Nóra, Varga Nikolett, Kiss Boglárka általános iskolások, valamint a középiskolások közül: Bede Nándor, Hajdú Lilla, Kiss Richárd, Mező Szilvia.

A település román nemzetiségi önkormányzatának tagjai miután gratuláltak a fiataloknak, elmondták, hogy bíznak abban, hogy a következő tanévben is folytathatják ezt a szokást.

- Vmirjáncki József -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában