Videó: Meglépett a rendőrautóval egy letartóztatott nő

Videó: Meglépett a rendőrautóval egy letartóztatott nő
© Forrás: YouTube
Texas – Akciófilmben is megállná a helyét a texasi nő menekülése.

Több bűncselekmény miatt is körözték a 33 éves nőt, akit végül sikerült elkapniuk a rendőröknek. De nem sokáig örülhettek a zsaruk, ugyanis a kocsi hátsó ülésén magára hagyott bűnöző kiszabadult a bilincsből, majd előremászott a kormányhoz és elkötötte a rendőrautót. Az üldözésnek egy szép kis baleset lett a vége.

Forrás: YouTube/PoliceActivity


Egészen elképesztő 2 perces üldözés egy rendőrautóban ülve!
Csehországban a rendőrök kiszúrtak a forgalomban egy Citroënt, amelyet korábban lopottként jelentettek. Le is parkoltak a kocsi mellé, ám innentől jött csak a neheze. Az autót vezető férfi ugyanis – akiről később kiderült, nem kevés drogot fogyasztott az „akció” előtt – menekülésbe kezdett, amely...
Forrás: Youtube
USA - Beül, molyol egy kicsit, majd úgy tolat ki a terepjáróval, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. Szerencsére a járműben volt nyomkövető, amit a rendőrök végül majdnem 30 kilométerrel arrébb találták meg, természetesen rommá törve. Forrás: YouTube | NP Videó: Lovak...








hirdetés