Videó: Marton Villő és Szemko Danyil „odatette magát”

Akt.:
Videó: Marton Villő és Szemko Danyil „odatette magát”
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Böröcz Máté és a jégtáncosok után pénteken Tóth Ivett is bemutatkozik.

A debreceni junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokság második versenynapján a jégtáncosok léptek jégre. Ebben a kategóriában két magyar párosért is szurkolhatott a közönség a Főnix Csarnokban.

A mieink közül elsőként Kimberley Wei és Ilias Fourati mutathatta be a rövidprogramját. Az előadás után a magyar színekben induló kettős férfi tagja értékelt. – Az volt az elsődleges célunk, hogy hibátlan gyakorlatot mutassunk be, s most nagyon örülünk, hogy ez sikerült. Kifejezetten jól esett, hogy ilyen sokan látogattak ki a csarnokba szurkolni nekünk – fogalmazott Ilias Fourati.

A másik duónk Marton Villő és Szemko Danyil volt ezen a napon, a párosról tudni illik, hogy mindössze egy éve dolgoznak együtt, s ez az első nagy versenyük pályafutásuk során. Mindennek ellenére az első éves juniorok igazán kitettek magukért a Főnix Csarnok jegén, egyéni legjobbjukat nyújtották. A rövidprogramjukról mindent elmond, hogy edzőjük, Berecz Ilona a könnyeivel küszködött az előadás után. – Rendkívül boldogok vagyunk, hiszen kijavítottuk azokat az apró hibákat, amelyeket az edzésen vétettünk, s olyan produkciót tudtunk nyújtani, amit élveztünk, és szerintem a közönségnek is tetszett. Nagyon jó érzés volt azt az erőt átélni, amit a közönség adott nekünk.

A pénteki versenynap 10.15-től a női műkorcsolyázók rövidprogramjával kezdődik (Tóth Ivett részvételével), majd 18 órától a férfiak kűrt futnak.

HBN


Jéghideg felfrissülés a Főnixben
Debrecen – Eddig soha nem látott mezőny gyűlt össze a debreceni világbajnokságra.









hirdetés