Videó: Híres művészek buzdítanak a jótékonykodásra

Akt.:
Videó: Híres művészek buzdítanak a jótékonykodásra
© Forrás: Youtube
Budapest – 2015-ben ismét megszervezi hagyományos karácsonyi élelmiszer adománygyűjtését a Magyar Élelmiszerbank Egyesület: újdonság, hogy idén először, három napon keresztül, november 27-én, 28-án és 29-én várják a lakosság élelmiszeradományait országszerte közel 150 település majd 300 nagyáruházában.

Az Élelmiszerbank célja, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egyéni, civil és vállalati önkéntes összefogással a lehető legtöbb rászoruló karácsonyát tegye szebbé élelmiszeradományok segítségével. A karitatív gyűjtéshez az idei évben a Centrál színház művészei – Nagy-Kálózy Eszter, Pokorny Lia, Papp János, Rudolf Péter és Kovács István is csatlakoznak, akik videó üzenetben is elmondják, miért érzik fontosnak a kezdeményezést.

Konzerv, étolaj, cukor, csokoládé, tartós tej, bébiétel, tészta, liszt,– ezek a termékek sokak számára egy hétköznapi bevásárlás termékei, azonban vannak, akik számára a karácsonyi kívánságok listáját jelenti ez a felsorolás. A Magyar Élelmiszerbank lakossági élelmiszergyűjtő akciójának célja, hogy szolidaritásra hívja a vásárlókat, akik segítségével ebben az évben is minél több nélkülöző kívánsága teljesülhet.

A szervezet egész évben azért dolgozik, hogy a rászorulók közül minél többen jussanak élelmiszerhez, az év végi ünnepek környékén azonban minden évben növekszik az adománykérők száma. Ilyenkor az Élelmiszerbank a lakosság segítségét is kéri a megfelelő mennyiségű tartós élelmiszer összegyűjtéséhez.

A szétosztható adománykészletek növelése érdekében az Élelmiszerbank idén először november 27-én, pénteken 15 és 20 óra között, november 28-án, szombaton 8 és 19 óra között, valamint november 29-én vasárnap 8 órától 19 óráig is várja a lakosság élelmiszer adományait országszerte közel 150 településen. Az akció keretein belül az Auchan, a METRO, a Penny Market és a Tesco üzletláncok biztosítják a helyszínt közel 300 áruházban, ahol az Élelmiszerbank önkéntesei várják az élelmiszeradományokat, elsősorban alapvető tartós élelmiszereket.

Az idei évben a Tesco a helyszín biztosításán túl, a vásárlók hozzájárulását elismerve, pénzbeni adománnyal is segíti az akció sikerét és ezáltal a nélkülözők ellátását.

Az összegyűjtött adományokat az Élelmiszerbank karitatív szervezetek közreműködésével a gyűjtések helyének közelében élő rászoruló családoknak juttatja el még karácsony előtt.

A CIB Bank főtámogatásával megvalósuló akció lebonyolításában körülbelül 5000 önkéntes vesz részt, köztük a CIB több mint 200 munkatársa. Az adománygyűjtés magánszemélyek és a vállalati szféra példa értékű összefogása. A kezdeményezéshez a több ezer önkéntes mellett idén is csatlakoznak hazai hírességek a Centrál Színház közreműködésével.

A művészek üzenetei az akcióval kapcsolatban az alábbi videón tekinthetőek meg:

„Tavaly a lakosság 194 tonna tartós élelmiszert ajánlott fel a gyűjtési hétvége során, így közel 30 ezer rászoruló családnak segíthettünk az összeállított csomagok átadásával. Bízunk benne, hogy idén még több családot tudunk majd támogatni az ünnepek közeledtével. Ezúton is szeretnénk megköszönni a résztvevő áruházláncok és a CIB Bank támogatását, valamint több ezer önkéntes segítőnk munkáját, akik nélkül ezt az akciót nem tudnánk megszervezni” – mondta el Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke.

A Karácsonyi Adománygyűjtésben résztvevő áruházak listáját ezen a linken találja meg.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Az Élelmiszerbank 2005 óta, működésének 10 éve alatt, folyamatosan növeli az évente megmentett élelmiszerfeleslegek mennyiségét. Az Egyesület fő tevékenységeként gyártóktól, kereskedelmi hálózatoktól gyűjti be a felajánlott élelmiszerfelesleget, melyek között vannak közeli lejáratú termékek, csomagolási hibás termékek, de akár szezonálisan már nem eladható, kiváló minőségű élelmiszerek is. Az Élelmiszerbank közel 300 000 nélkülözőt lát el 220 partnerszervezetén keresztül. 2005-ös megalakulása óta 34 600 tonna élelmiszert osztott ki közel 14,6 milliárd forint értékben.

– Magyar Élelmiszerbank Egyesület –

 



Sporthírek






hirdetés