Borsod-Abaúj-Zemplén

2008.04.28. 14:45

Megvalósulás előtt a kórházi cserebere

<p>Miskolc - A megyei pszichiátria már költözés előtt: május elsejétől csak egy miskolci kórházban lesz ilyen ellátás. Aztán folytatódik a cserebere, menetrend szerint... És van, aki azért dobozolt be, mert végleg nyugdíjba megy.</p>

Azt, hogy nem volt könnyű a Miskolcon lévő kórházak fenntartóinak, vagyis a megyei és a városi önkormányzatnak megegyeznie a kórházak közötti csereberébe, mutatja, hogy több mint egy éven át folytak az egyeztető tárgyalások. Végül megszületett a megegyezés, amelyet mindkét közgyűlés elfogadott, s végül minden érdekelt alá is írta a szerződést.

Tokkal, vonóval

Ezzel azonban nem szűntek meg a gondok, hiszen a változások is bőségesen adnak feladatot.
- Előttünk áll a fizikális költözködés, a berendezkedés, a dokumentációk átadása-átvétele, az ÁNTSZ-engedélyek, működési engedélyek beszerzése, valamint szerződésbontások és -kötések, a betegek tájékoztatása - sorolta felvetésünkre dr. Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató főorvosa. Elmondta: a traumatológia és a pszichiátria átköltözése tokkal vonóval értendő, vagyis ágyakkal, eszközökkel, OEP-kapacitással együtt. A fekvőbeteg-ellátás terén a "csere" folytán 19 ággyal "rövidül" a megyei kórház, lévén a Diósgyőrben lévő traumatológia 52, a MEK-be átköltöző pszichiátria pedig 71 ágyas.

Nincs helyhiány

Kérdésünkre, elfér-e a megyei traumatológiáján plusz 52 ágy, a kórházvezető emlékeztetett arra, hogy a "MolnárHorváth-intézkedéseknek" köszönhetően a traumatológia "tágasabb lett". Ezzel együtt 10 traumatológiai ágyat az idegsebészeten helyeznek el.
Az emberi erőforrás terén is lesznek változások.
- Előzetesen minden érintett dolgozót nyilatkoztattunk arról, mik a szándékai. Ezeket igyekszünk figyelembe venni. Lesznek, akik átkerülnek, lesznek, akik az intézményeken belül más területen hasznosíthatók. Állás nélkül nagyon kevesen maradnak, ha ugyan lesz egyáltalán olyan - jelentette ki a főigazgató. A traumatológiáról 11 orvost veszünk át, közülük egy a gyermektraumatológiára kerül át.
Kérdésünkre dr. Csiba Gábor megerősítette: három nyugdíjaskorú főorvos nem kerül át a megyei kórházba.

Az osztályalapító bedobozolva
- A két osztály egyesüléséig, június 1-jéig még dolgozom, de már felkészültem rá, hogy 44 évnyi működésem után nyugdíjba vonulok. A könyveim már bedobozolva várakoznak - mondta el lapunknak dr. Rácz Sándor, a diósgyőri traumatológiai osztály vezető főorvosa, egyben annak alapítója is. Megerősítette: másik két kollégájával, dr. Erdélyi Zsolt és dr. Nagy Ferenc főorvosokkal mint a Ditra Kft. tulajdonosaival és vállalkozóival a járóbeteg-ellátásból továbbra is kiveszik a részüket. Dr. Nagy Ferenc főorvosra a MEK-ben kapott további lehetőséget. Dr. Rácz Sándor pedig a megyei kórház területén vállalkozásban működő kézsebészeten alvállalkozóként lehetőséget kap kézsebészeti műtétek elvégzésére.
Szerződés szerint
A pszichiátriai ellátás május 1-jétől a megyei kórházból teljeskörűen (tehát a járó- és a fekvőbeteg-ellátás és a gondozás is) átkerül a Miskolci Egészségügyi Központba (MEK).
A traumatológiai ellátás - a járóbeteg-ellátás kivételével - június 1-jétől a MEKdiósgyőri telephelyéről átkerül a megyei kórházba. A járóbeteg-ellátás egyelőre marad Diósgyőrben, a Ditra Kft. és az OEP közötti szerződés alapján.
A csontsűrűség-mérés június 1-jétől a megyei kórházból átkerül a MEK Semmelweis-beli szűrő- és diagnosztikai központjába.
A diagnosztikai emlőszűrés Miskolcot érintő része (20 órában) június 1-jétől átkerül a MEK Semmelweis-beli szűrő- és diagnosztikai központjába.
A házi gyermekorvosi ügyelet július 1-jétől átkerül a megyei kórház gyermekegészségügyi központjába (a GYEK-be)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!