Videó: Kiss Józsefre emlékezett a Tankcsapda Debrecenben

Akt.:
Videó: Kiss Józsefre emlékezett a Tankcsapda Debrecenben
© Forrás: Facebook / Tankcsapda
Debrecen – Mint arról beszámoltunk, nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss József, az Argo-filmek Tysonja. A Tankcsapda tagjai közösségi oldalukon korábban egy fotóval, szerda este pedig a színpadon is megemlékeztek Tysonról debreceni koncertjükön.

A Tankcsapda frontembere szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában emlékezett meg a napokban elhunyt színészről, aki 2012-ben az egyik videójukban is szerepelt – írja a Blikk.

Lukács László azt mondta, az első perctől olyan érzése volt, mintha mindig is ismerték volna egymást, ami valószínűleg azért lehetett így, mert kölcsönösen rajongtak egymás munkájáért.

Szerdán Debrecenben indult el a Tankcsapda Béoldal nevű turnéja, aminek az a lényege, hogy a zenekar csak olyan dalokat játszik, amiket korábban nem adtak elő élőben. A koncertsorozat első állomásán, a debreceni Roncsbárban azonban kivételt tettek a zenészek, és Kiss Józsefre emlékezve eljátszották a Hatalom nélküli rend című számot.

A koncert fotói itt érhetők el:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Molnár Péter

Forrás: Blikk


Kiss József
Budapest - Ötvenegy évesen vesztette életét közúti balesetben. lhunyt Kiss József, aki az Árpa Attila rendezésében készült Argo és a 2015-ös Argo 2 című filmek Tysonjaként vált ismertté. Halálhírét Árpa Attila erősítette meg a Facebookon - számolt be a 24.hu. A portál cikke megemlíti: Kiss...