Járvány

2020.04.13. 06:00

A vészhelyzet alatt a neten is letehető az ECDL-vizsga

A személyes kontaktusok elkerülése érdekében koronavírus-vészhelyzet alatt webkamerával, mikrofonnal felszerelt saját számítógépükről is teljesíthetik az ECDL-vizsgát a képzés résztvevői.

Forrás: Shutterstock

Ezt jelentette be a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány képzési programjának hazai működését felügyelő Neumann Társaság.

A március eleje óta tartó koronavírus-vészhelyzet ráirányította a figyelmet a digitális készségek fontosságára, hiszen azóta százezrek dolgoznak az irodáik helyett otthonaikból. Hogy a számítógép haladó szintű kezelésének elsajátítására a járvány alatt is lehetőség legyen, a Neumann Társaság

lehetővé teszi a hazai ECDL-képzésben részt vevők számára, hogy az interneten keresztül távvizsgázzanak,

anélkül, hogy személyesen kellene más diákokkal vagy az oktatóval találkozniuk. Az online vizsgázás bevezetésére azért volt szükség, mert a tavaszi hónapokra az ECDL vizsgaközpontok a különböző modulokból mintegy hatszáz vizsgát írtak ki, és a vizsgák elmaradása több ezer magyar vizsgázót érintett volna.

Az interneten keresztül történő ECDL-vizsgázásra akkor van lehetőség, ha a vizsgázó rendelkezik stabil internetkapcsolattal, számítógépe pedig alkalmas arra, hogy webkamerán és mikrofonon keresztül kommunikáljon a vizsgáztatóval.

További feltétel, hogy a vizsgázó számítógépén telepítve kell legyenek a vizsgához használt szoftverek, és a vizsga időtartama alatt a lakás adott helyiségében más nem tartózkodjon. Az internetes vizsgákat a hagyományos, tantermi vizsgákhoz hasonlóan a kétszáz akkreditált ECDL-vizsgaközpont szervezi.

A Neumann Társaság a járvány első napjaiban csatlakozott a Digitális Jólét Program Digitális Összefogás akciójához, amelynek keretében egyéb módszerekkel is segíti a lakosságot a koronavírus-fertőzés alatt.

A tanárok számára a társaság távoktatásban használható ötleteket tartalmazó digitális tananyagot kínál: ezt a járvány alatt másfélszer annyian töltötték le, mint a hétköznapokban. A társaság összes digitális segédanyaga ezen a linken érhető el. Ezek közül a jelen helyzetben az ingyenesen letölthető kiberbiztonsági tananyagot érdemes átolvasnia egy tipikus felhasználónak, mivel a koronavírus-pánik nyomán az interneten is egyre gyakoribbak a csaló e-mailek és álhírek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!