Videó: Csúcsszezont értékelt a DEAC

Videó: Csúcsszezont értékelt a DEAC
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Történetének legsikeresebb évét zárta a DEAC a 2016/17-es bajnoki szezonban. A Debreceni Egyetem Atlétikai Club június 29-ei évadzáró rendezvényén a szezon kiválóságait is jutalmazták.

Eredményes szezont zárt a DEAC 16 szakosztálya, kiemelten szerepelt a kosárlabda, a futsal, kézilabda, a röplabda és a labdarúgócsapat – emelték ki a sportvezetők az első alkalommal rendezett évadzáró ünnepségen. A több mint száz éves, ezer igazolt versenyzőt jegyző klub országosan egyedülálló mentorprogramjával, modern és fejlődő infrastruktúrájával és újszerű kezdeményezéseivel ma már minta a hazai felsőoktatásban – hangzott el az évadzárón. Az egyetemi sportlétesítményeket évente mintegy 200-220 ezren keresik fel.

A Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában megrendezett ünnepségen a mintegy százötven sportolót, edzőt, sportvezetőt és a vendégeket Jávor András, a DEAC elnöke köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy a szezonban elért sikerek bizonyítják, hogy a DEAC az egyetemi klubok palettáján kiemelkedő teljesítményekre képes. Reményét fejezte ki, hogy az elért eredmények a jövőben is kiválóak lesznek. A klubelnök kiemelte az integrált egyetemi háttér segítő szerepét és az egyetemi vezetés támogatását.

Szilvássy Zoltán rektor az egyetemi sport hatásáról és közösségformáló erejéről, élményszerűségéről beszélt ünnepi köszöntőjében. Kiemelte, hogy tízből kilencszer az egyetemi sporteredményekre kap visszajelzést, ami jelzi, hogy milyen szervezőereje van a versenysportnak.

Balogh László, a Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatója az egyetem a sportban is megmutatkozó egyedi szemléletét hangsúlyozta, amely reményei szerint más intézmények számára is példa. Az egyetemi docens a testnevelőtanár szak mellett a sportközgazdász mesterszakról, a hazánkban egyedülálló sportmérnöki MSc-ről, és a sportanalitikus szakirányról beszélt újdonságként.

Barcsa Lajos alpolgármester köszöntőjében az egyetemi vezetés támogató hozzáállását emelte ki, amely véleménye szerint a régió egyetemi sportjában is kimagasló.

Lóczy Lászlóné Kovács Mariann, a DEAC Kft. ügyvezetője összefoglalóan értékelte az elmúlt évek teljesítményét. A mostani szezonnal bezárólag mintegy másfél milliárd forintot fordítottak az egyetemi egyesületek sportra és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

A szakosztályoknak és sportolóknak Bács Zoltán kancellár, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség alelnöke gratulált az idei szezonhoz és megköszönte a támogatók segítségét – akár anyagiakkal, akár erkölcsileg álltak az egyetemi sport mellé. Az egyetemi vezető szerint a siker a több mint 10 éve megalkotott és szisztematikusan végrehajtott sportkoncepciónak, a tervszerű működésnek és a partneri hozzáállásnak köszönhető, az egyetem és a stadion kapcsolata, valamint a SET központ létrehozása pedig egy speciálisan „debreceni megoldás”. A jövőről szólva a Böszörményi úti campuson tervezett teniszközpontot, valamint a Nagyerdei Stadionban megvalósuló fitneszközpont említette és kitért rá, hogy elsősorban a külföldi hallgatók igényei szerint újabb sportágak, így például a rögbi is megjelenhet a DEAC-nál.

A férfi röplabdások és a női futsalcsapat a honi bajnokság legmagasabb osztályában szerepel. A férfi kézilabdacsapat aranyérmes lett az NB II Északkeleti csoportjában, s feljutott az NB I/B-be. A férfi kosarasok hosszú menetelés után az NB I A csoportjába, legmagasabb osztályba jutottak, így Debrecennek hosszú évek után újra van élvonalbeli csapata. Ugyancsak a legmagasabb osztályba, az NB I-be jutott DEAC férfi futsal együttese. Az egyetemi klub futballcsapata az NB III-as részvételi jogot harcolta ki egy megyei bajnoki címmel és a rájátszásban a körmendi futballcsapat legyőzésével. A DASE labdarúgói a megyei bajnokság első osztályában szerepelnek.

A rendezvényen átadták a 2016/17-es bajnoki szezon díjait is. „Az év edzője” Sáfár László lett, aki évek óta a DEAC futballcsapatának kötelékében dolgozik. „Az év játékosa” díjat Molnár András kosárlabdázó nyerte, kinek vezérletével megnyerték a bajnokságot és a rájátszás két körét az Oroszlány és Veszprém ellen. „Az év meglepetése” díjat a férfi futsal szakosztály érdemelte ki, mely főleg hallgatókból álló csapattal, alulról építkezve alakította ki a közösségét, nyerte meg a bajnokságot a csoportjukban és jutott az NB I-be két országos rájátszási körön keresztül. „Az év szakosztálya” díjat a kosárlabda szakosztály kapta, mely hosszú évek után az egyik kiemelt médiasportágban adott újra első osztályú csapatot a városnak. “Az év fiatal tehetsége” díj nyertese pedig a DEAC kézilabdacsapatának átlövője, Mucza Norbert lett, aki az idei bajnokságban házi gólkirály volt.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés