Videó: Chuka akár egy lábbal is beállna már focizni

Akt.:
Videó: Chuka akár egy lábbal is beállna már focizni
© Forrás: Youtube / dvsc.hu
Debrecen – A Loki nigériai csatára már a csapattal edz és nagyon várja a bemutatkozást.

Mint a DVSC-szurkolók emlékezhetnek rá, a gárda a nyáron szerződtette a nigériai támadót, Chuka Derick Ogbut. A játékosnál azonban nem sokkal ezután porcsérülést diagnosztizáltak, Chuka a sérülésből mostanában térhet vissza, ennek kapcsán nyilatkozott a klub honlapján.

Néhány napja már a csapattal edzek, előtte keményen dolgoztam az edzőteremben, ahol a rehabilitációmat végeztem. Nagyon nehéz időszakot élek most át, rossz, hogy a sérülésem miatt nem tudok játszani, az ember ilyenkor döbben rá, hogy mennyire szereti a labdarúgást. Eddigi pályafutásom alatt még sosem voltam ilyen hosszú ideig sérült, ezért is élem meg ilyen nehezen. Itt szeretném megköszönni a segítséget a klubnak, a vezetőknek, az orvosi stábnak, az edzőknek és a csapattársaimnak, akik mindenben támogattak az elmúlt hetekben” – fogalmazott a csatár, aki elmondta, ha rajta múlna, már egy lábbal is beállna a többiek közé.

Mennek az MTK-hoz

A Debrecen – egyelőre még biztosan Chuka nélkül – a hétvégén idegenben lép pályára az OTP Bank Liga 16. fordulójában. A hetedik helyen álló piros-fehérek a kilencedik MTK Budapest vendégei lesznek szombaton 15 óra 30 perctől.

HBN








hirdetés