HAON lakóhelyem

2018.03.25. 18:41

Két ünnep találkozása virágvasárnapon

Nyíracsád - Két „bevonulást” ünnepelt a katolikus egyház az idei virágvasárnapon.

Nyíracsád - Két „bevonulást” ünnepelt a katolikus egyház az idei virágvasárnapon.

Idén a mozgó húsvéti ünnep virágvasárnapja az örömhírvétel ünnepére esett. Így március 25-én két „bevonulást” ünnepeltek a katolikus egyházban. Az első ünnep, az örömhírvétel, magához a dátumhoz kötődik. Ekkor jelenik meg az angyal, és adja hírül Máriának, hogy fiú fogant méhében. Vagyis Isten bevonul a világba, hogy tanítson minket, hogy a szeretet révén üdvözítse az embereket. A másik „bevonuláskor” Jézus megy el Jeruzsálembe, hogy újra felszólítsa az embereket Isten szeretetére.

A nyíracsádi görögkatolikus templomban Tóth Elek parókus atya a következőket mondta prédikációjában: – A két bevonulás időben nagyon távol van egymástól, mégis összekapcsolódik, és mindkettőnek fontos üzenete van számunkra. Mi is befogadjuk az Istent, amikor kimondjuk tudatos kereszténységünket. Csak úgy, ahogy Mária igent mondott az angyalnak. A másik bevonulás azt jelenti, hogy a keresztény embernek nap mint nap újra kell fogalmazni Jézus melletti döntését. Döntenünk kell, hogy beállunk Krisztus követői közé, hogy ne tartozzunk a nagycsütörtöki tömeghez, akik Jézus vesztét kiáltották – hangzottak Tóth Elek szavai.

Ez a barkaszentelés

A Jeruzsálembe való bevonuláskor az emberek ruhájukat terítették Jézus elé, mások ágakat törtek és eléje szórták. Erre emlékezve került az ünnepi szertartás menetébe a barkaszentelés.

Az ünnepi liturgia miroválással ért véget Nyíracsádon, majd a megszentelt barkát szétosztották a hívek között, akik így vitték otthonukba Isten áldását és oltalmát.

- Kedves Zilahi Enikő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!