Magyarország

2007.11.14. 07:09

Nem egyezik Zsanett póthaja a helyszínen talált mintákkal

<p>Nem egyeznek a Zsanett póthajából és a helyszínen vett minták - közölte Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a TV2 hírműsorában.</p>

A szóvivő elmondta: az igazságügyi nyomszakértő a póthajat és az ott talált nyomokat vetette össze és ez alapján jutott arra a következtetésre, hogy semmilyen egyezőséget nem tudott kimutatni.

Magyar György, az egyik rendőr ügyvédje szerint ez a szakvélemény kizárja, hogy bármilyen összefüggés lenne a rendőrök és a lány között. Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter szerint a legelső DNS vizsgálatkor körülbelül 29 szőrképlet állt a szakértők rendelkezésére, amiből a mostani vizsgálathoz csak 17-et bocsátottak rendelkezésre, így kérdéses, hogy hova tűnt a többi.

A nagy botrányt kirobbantó ügy a 21 éves lány feljelentésével indult, aki azt állította, hogy május elején rendőrök leintették autóját a fővárosi Múzeumkörúton, majd azt mondták, hogy előállítják.

A lány szerint ehelyett egy félreeső utcába hajtottak vele, ahol ketten megerőszakolták. A történtekkel kapcsolatban a nyomozó ügyészség a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományába tartozó 5 rendőrt vett őrizetbe, majd a bíróság május 19-én előzetes letartóztatásba helyezte őket. Egy hónap után végül mindannyiukat kiengedték és szabadlábon védekezhetnek.

 
 
Semmit sem bizonyít
Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az állítása szerint megerőszakolt lány ügyében a napokban elkészült szakértői vizsgálat önmagában nem bizonyítja, hogy Zsanett nem volt a rendőrautóban, vagy hogy a lány hazudik. Az, hogy az járőr kocsiban talált minták nem egyeznek a póthajjal, egyelőre csak annyit jelent, hogy ha a lány ült az autóban, akkor nem esett ki a póthajból anyagdarab. Az ügyészségnek az eddigi bizonyítékokat összesíteni kell, az ügyben decemberig hosszabbították meg korábban a vizsgálatot.
 
Kapcsolódó cikkek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!