megállapodás

2019.12.27. 22:13

Újabb 21 motorvonatot rendelhet a MÁV

A szerződés aláírását megelőzően Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ismertette, hogy a megállapodás 2021-re csaknem 56 milliárd forintot, 2022-re pedig több mint 50 milliárd forintot biztosít a beszerzésre.

Mosóczi László felidézte, hogy a MÁV-Start Zrt. 2017 áprilisában kötött 8 évre szóló keretmegállapodást a Stadler Bussnang AG-vel 40 darab 600 ülőhelyes elővárosi villamos motorvonat beszerzéséről. Ebből 19 motorvonatot két eseti szerződésben 100 milliárd forintért már megrendeltek, felhasználva az EU-s társfinanszírozású Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program forrásait. A maradék 21 szerelvény megvásárlását a kormány azért segíti, mert az uniós keret kimerült, de a támogatási szerződés teljes összege beforgatható a következő ciklus forrásainak terhére – tette hozzá az államtitkár.

Az új vonatok Budapest és Újszász-Szolnok, Székesfehérvár, valamint Győr-Hegyeshalom között közlekedhetnek,

így 2022 végétől a főváros körüli vonalakon a még nem villamosított lajosmizsei vonal kivételével mindenütt korszerű Flirt és Kiss motorvonatok szállítják az utasokat. A korábban megrendelt járművek utasforgalmi próbaüzeme jövő februárban kezdődik, elsőként a ceglédi és váci vonalakon indulhatnak el. Mosóczi László arra számít, hogy az új vonatok a vasúttársaság megújulásának jelképei lesznek, és ehhez a vasúti pályák és állomások felújítása is hozzá fog járulni. A motorvonatok beszerzése erősíti a közösségi közlekedés vonzerejét a főváros környékén, így csökkenhet a közúti forgalom és a környezetterhelés – tette hozzá.

A MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója fontos megállapodásnak nevezte a magyar vasút megújulási folyamatában az ITM-mel kötött szerződést. Kerékgyártó József úgy látja, hogy az utasszám növelése és a hatékonyság javítása meg fogja téríteni a befektetett forrásokat. Az új vonatok sok utast szállíthatnak, kialakításuk mégis gyors fel- és leszállást tesz lehetővé, és a gyorsulási jellemzőik is hozzájárulnak ahhoz, hogy a menetrend tartható legyen – tette hozzá. Véleménye szerint a vasút környezetkímélő és biztonságos közlekedési megoldás, a beruházásnak köszönhetően pedig kiszámíthatóbb is lesz.

A visegrádi államok között Magyarország az egyetlen, ahol a főváros körüli vonalakon korszerű motorvonatok közlekednek – hangsúlyozta a vezérigazgató. Kerékgyártó József kitért arra, hogy a motorvonatok kisebb átalakításokkal, kerékpárok és nagyobb csomagok befogadására alkalmassá téve a balatoni forgalmat is kiszolgálhatják. A Déli pályaudvar utáni szakaszon a vasúti pályát 15-20 centiméterrel meg kell süllyeszteni, hogy az emeletes vonatok közlekedhessenek az alagútban, de Kelenföldről már jövőre is indulhatnak a Balaton felé. A munkálatok 2021-ben indulhatnak, és hamarosan megkezdődhet a lajosmizsei vonal korszerűsítése is – közölte. A MÁV-Start hosszabb távú céljai közül kiemelte a nagy sebességre képes vonatok beszerzését a nemzetközi vonalakra. A vasúttársaság piacokat veszítene, ha ezt az igényt nem elégítené ki, hiszen a nyugati szolgáltatók nagy távolságokon haladó szerelvényei 230-250 kilométeres óránkénti sebességre is képesek, és ezt hamarosan a magyar társaságtól is el fogják várni – tette hozzá Kerékgyártó József.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában