Figyelem, változás!

2019.05.08. 08:59

Lovas felvonulás kavar be pénteken a belvárosi közlekedésbe

Korlátozásokra számítsunk a Déri Múzeum környékén.

Fotó: Napló-archív

A Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi Kar, illetve Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar végzős hallgatói hagyományőrző módon lovas felvonulással búcsúznak a Debreceni Egyetemtől és a tanulmányaiknak helyt adó várostól, Debrecentől.

A vonulás rendőri biztosításának biztonságos lebonyolítása miatt május 10-én 6 és 15 óra között parkolókat zárnak le Debrecenben, tudatta közleményben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. A lezárásokra a Füvészkert utca Perényi utca és Múzeum utca közötti szakaszán mindkét oldalában, a Múzeum utca, valamint a Perényi utca teljes hosszában, továbbá a Déri téren, a Déri Múzeum nyugati és keleti oldalában kerül sor.

Május 10-én 9 és 15 óra között lezárják a járműforgalom elől a Füvészkert utcát a Perényi utca kereszteződésétől, a Déri teret a Déri Múzeum nyugati oldalában, valamint a posta-átjáró Múzeum utca felőli végét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!