Vidéken él a parasztbecsület: megkezdődtek a földárverések

Akt.:
Határozottan lendült a magasba a tárcsa
Határozottan lendült a magasba a tárcsa - © Fotó: Matey István
Debrecen – Megyénkben az első árverési napon nem taposták egymás sarkát a gazdák az állami földekért.

A regisztrációs pultnál, sőt az árverési bizottságban is több hivatalnok ült, mint ahányan a licitálóknak fenntartott székeken – legalábbis ezt tapasztalta a Napló tudósítója hétfőn reggel nyolc óra körül Debrecenben, a Böszörményi út 146. szám alatt, ahol a derecskei járáshoz tartozó állami földterületek kerültek kalapács alá.

Időpontra jöttek

A visszafogott érdeklődésnek persze az is oka lehetett, hogy minden egyes földrészlet licitjét külön időpontra hirdették meg a szervezők, így ha valakit mondjuk a délután 13 óra 10 percre kiírt, 5,6 hektáros pocsaji terület érdekelt (kerek hatmillió forintos kikiáltási áron), az nyilván nem állt sorba reggel nyolctól a lehetőségért. Reggel fél nyolc körül egy kezemen meg tudtam számolni a jelenlévő érdeklődőket; feltűnt köztük ismerős ügyvéd, közjegyző, de találkoztunk egykorvolt állami hivatalnokkal is. No és (el ne felejtsük) egy potenciális licitálóval, aki éppen azon bosszankodott, hogy jogi képviselő nélkül érkezett; némi kupaktanács, elő a mobiltelefon, és mire a regisztrációs pultnál a papírmunkával végeztek, az ügyvéd is megérkezett (nélküle ugyanis a gazda nem vehetett volna részt a liciten).

Mint a karikacsapás

Az első árverés reggel nyolc órai kezdési időpontja kicsit megcsúszott ugyan, de pillanatok alatt helyreállt a világ rendje, és ment minden, mint a karikacsapás. Az árverés vezetője röviden ismertette a tudnivalókat, és miután az egyetlen „versenyző” jelezte, hogy mindent ért, kezdődhetett a licit. A létavértesi, 3,2 hektár állami föld (melynek egy része legelő, a többsége azonban szántó) 5 millió 450 ezer forintos kikiáltási árát hallva villant az 1-es számú árverezési tárcsa, és másodpercekkel később három kalapácsütés jelezte, hogy az üzlet megköttetett.

A boldog tulajdonosról hamar kiderült, hogy régi ismerős. Belgyár András, aki a rendszerváltozás környékén a kisgazdapártban politizált, ma pedig a parasztszövetségben ténykedik, családi gazdálkodóként licitált és nyert. „Az a helyzet, hogy az elmúlt tíz évben is mi műveltük a területet, és ha már annnyit dolgoztunk vele, hogy rendbehozzuk, nem akartuk kiengedni a kezünkből. Ezért is adtuk meg érte a közel öt és félmilliós kikáltási árat, jóllehet a szabadpiacon ma ez a terület 3 milliót is visítva ér” ˜– nyilatkozta a Naplónak a férfi, hozzátéve, hogy a földpiacon komoly mozgás nem tapasztalható, ezért venni se egyszerű. Arra a kérdésünkre, hogy, hogy csak egyedül licitált, így felelt:: vidéken még él a parasztbecsület!

Senkit nem érdekelt

A létavértesi földrészlet leütése után hosszabb szünet következett, aminek (mint kiderült) prózai oka volt; a következő időpontra kiírt, Monostorpályiban lévő, 4,3 hektáros állami területre a meghirdetett 8 millió 750 ezer forintos kkiáltási áron egyetlen licitáló sem jelentkezett. Nem úgy arra a 6 hektárnyi tépei birtoktestre, amire egy fiatal nő és férfi jelentkezett be, és el is vitte kikiáltási áron; nem kevesebb, mint 11 millió 150 ezer forintot fizetve érte. Hétfőn ezen a helyszínen derecskei, monostorpályi, pocsaji, kismarjai, létavértesi és tépei állami földterületek kerültek kalapács alá, 4 millió 100 ezer és 14 millió 650 ezer forint közötti kikiáltási árakon. Megyénkben november 23. és december 12.között (16 árverési napon) várhatóan 600 földrészlet kerül kalapács alá.

– Petneházi Attila –


Hol, mennyiért?

Kikiáltási árak a derecskei járásban:

  • Derecskén 6,8 hektár: 4 millió 600 ezer forint
  • Derecskén 4,6 hektár: 14 millió 650 ezer forint
  • Monostorpályiban 4,3 hektár: 8 millió 750 ezer forint
  • Pocsajban 3,2 hektár: 4 millió 100 ezer forint
  • Kismarjában 5,6 hektár: 6 millió forint
  • Létavértesen 3,2 hektár: 5 millió 450 ezer forint
  • Tépén 6 hektár: 11 millió 150 ezer forint








hirdetés