Vetőmagot kaptak az önellátáshoz

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN archív
Told – A nyári időszakban a családok megtermelték maguknak a zöldséget.

Idén 45 család vett részt Toldon abban a programban, melynek során a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettől kapott vetőmagból termelték meg a szükséges élelem egy részét. A program az Igazgyöngy Alapítvány (IA) komplex esélyteremtő programja keretében valósult meg.

– Told zsáktelepülés, magas munkanélküliséggel, mélyszegénységgel. Az itt élőknek nehéz az önfenntartás is, legtöbben havi 22 800 forintból és a gyerekek után járó családi pótlékból élnek. Örültek, hogy segítséget kaptak a kertjük hasznosításához. Akik együttműködésben vannak az alapítvánnyal, annak a szántásban is segítséget nyújtottunk. Fontos dolog a munkánkban, hogy nem köztelező a velünk való együttműködés, de támogatást csak az várhat tőlünk, aki maga is segít nekünk abban, hogy Told élhetőbb falu lehessen – mondta el L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.

Húsz család saját ingatlanán, kiskertjében, ők és még mások is az alapítvány egy hektáros közösségi kertjében, önkéntes munkában krumplit, hagymát, paradicsomot, paprikát, tököt, cukkinit, dinnyét termeltek, ennek egy részét a heti egyszeri közös főzések alkalmával fogyasztották el, egy részét pedig szétosztották a részt vevő családok között.

– Vegyszert keveset használtunk, igyekszünk a vegyszermentes gazdálkodás irányába vinni a termelést, egyedül a burgonyabogár ellen permeteztünk, azt is csak minimális mértékben – hangsúlyozta L. Ritók Nóra. – Az időjárás kedvezőbb volt, mint tavaly, most 4800 kg burgonya, 522 kg hagyma, 210 kg paradicsom, 400 kg paprika, 590 kg uborka és több mint 500 db cukkini termett.

HBN








hirdetés