Vesztes lap

Sokszor jártam Szlovákiában. A múltban még nem olyan sokkal azután is, amikor Csehszlovákiába tankokkal is ellátogattunk a Varsói Szerződés szervezte túra keretében.

Kiss László jegyzete.

De akkor sem és azóta sem tapasztaltam, hogy magyarságom miatt valaki ellenséges lett volna velem – látva a rendszámot, hallva a beszédet. Igaz, egyszer a Tátrában végigkarcolták a kocsimat – meglehet, hogy egy kis nacionalista akasztotta a szöget az ajtókba.

Persze jól tudom, hogy az együttélés messze nem ilyen zavartalan, nem is volt az szinte soha, és történtek igazán durva dolgok is, nem beszélve a nem látványos, de hatékony, lassú lélek- és kitartásfelőrlésről, ami minden kisebbség legnagyobb ellensége. De naivan azt gondoltam néhány éve, hogy benn a közös Európában, túl a harmadik évezred küszöbén az ilyesmi csak rossz álom lehet. Ugyan mit keresnének egy modern közösségben ilyen kriptaszagú, avítt gyűlölködések, a múlt kinyújtott csontkeze nem érhet el már idáig.

De elért. Megjelentek a transzparensek itt is, ott is, és már pofonok, ütések is elcsattannak. Létkérdés, hogy mit lépnek most a politikusok – eltapossák-e mindenütt addig a kígyót, amíg csak kicsi és épp kidugja a fejét a tojásból. A nacionalizmus olyan kártya, hogyha bekerül a partiba, mindenki veszít. Az is, aki azt hiszi, hogy az első kanyarban viheti a tétet.

 








hirdetés