Veszprémi tragédia – Fegyelmi, súlyos fegyelemsértés nélkül

Fegyelmi vizsgálatot rendelt el a
Cozma-gyilkosság után intézkedő
rendőrök ellen a Veszprém megyei
rendőrfőkapitány.

Bolcsik Zoltán erről
pénteken, budapesti
sajtótájékoztatóján
beszélt. A rendőrfőkapitány nem
indokolta, hogy miért indult vizsgálat,
azt azonban elmondta, hogy nem történt
súlyos fegyelemsértés,
csupán a rendőrök
gyorsaságával volt probléma.


Az ügyben egyébként eddig már
több mint 150 embert hallgattak meg,
köztük egy bírót is. Ő
azonban nem tudott érdemi vallomást
tenni, mert még a gyilkosság előtt
elment a szórakozóhelyről – tette
hozzá Bolcsik Zoltán.


Mint ismert, Marian Cozmát, az
MKB Veszprém játékosát
február 8-án szúrták le egy
veszprémi szórakozóhelyen.
Csapattársai, Ivan Pesic
és Zarko Sesum
életveszélyesen megsérültek:
Pesicnek az egyik
veséjét el kellett
távolítani, Sesum pedig
arckoponya-törést szenvedett.


Az ügyben két gyanúsítottat
még a gyilkosság napján elfogtak
Ausztriában, egy pedig február
12-én feladta magát. Negyedik
társuk Budapesten került
rendőrkézre, egy ötödik
gyanúsítottat pedig
Zalaegerszegen fogtak el.