Veszprémi tragédia – Most is segített a titkosszolgálat

A titkosszolgálatok is közreműködtek
a veszprémi gyilkosság két
gyanúsítottjának
elfogásában – értesült a Magyar
Nemzet.


Egy neve elhallgatását kérő
illetékes a lapnak úgy fogalmazott: “a
szolgálatok a maguk területén
maximálisan közreműködtek a
gyanúsítottak elfogására
indított akcióban”.


Nem zárható tehát ki: a titkos
adatgyűjtés

eredményeként volt a
rendőrségnek információja
arról, hogy a két bűnöző
külföldre akar menni egy autóval.
Amint átlépték a határt, az
osztrák rendőrök el is fogták
Raffael Sándort és
Németh Győzőt.
Csányi Zoltán, a
Veszprém Megyei
Rendőr-főkapitányság
szóvivője azt mondta, hogy a
nemzetközi elfogatóparancs
kiadásával egy időben kezdték
el Magyarországon is körözni
a gyanúsítottakat, így ha magyar
járőrrel találkoztak volna,
feltartóztathatták volna őket.


 A Népszabadság közben azt
írja, hogy a rendőrség
vagyonosodási vizsgálatot kért az
APEH-től Sztojka Iván
és más gyanúsítottak ellen.
Ezt Bencze József
országos rendőrfőkapitány is
megerősítette. Feltételezik ugyanis,
hogy kizárólag
bűncselekményből
éltek. A rendőrségi vezető azt
is elmondta, hogy a történtek után a
“bosszútól tartó romák
és minden jóérzésű
ember védelmében elrendelt”
közbiztonsági ellenőrzés
mindaddig fennmarad, míg szükséges.
Arról azonban nem kívánt
találgatásokba bocsátkozni, hogy
meddig lesz képes a
rendőrség finanszírozni a
túlóraköltségeket.


Közben továbbra is keresik a harmadik
gyanúsítottat, Sztojka
Ivánt, akinek az édesanyja
megszólalt kedd este a TV2 Tények
című műsorában. A nő azt
mondta, hogy fiát a gyilkosság
napja óta nem látták, nem is
hallottak felőle. Úgy fogalmazott, hogy
Sztojka Iván egyszerű,
szerény fiú, és nem igaz, hogy
bűnöző lenne. Szerinte fél a
rendőröktől, ezért nem
mer jelentkezni, de nem bűnös. A
műsorban emlékeztetettek, hogy két
éve a Prikkel
házaspár meggyilkolásával
is kapcsolatba hozták a férfit, akkor
előzetes letartóztatásban is volt,
de végül kiengedték.


 


 

Marian Cozma
román válogatott
kézilabdázót, az
MKB Veszprém
játékosát egy
veszprémi
szórakozóhelyen
ölték meg vasárnap
hajnalban. Csapattársai,
Ivan Pesic és
Zarko Sesum pedig
életveszélyesen
megsérültek.

Pesicnek az egyik
veséjét el kellett
távolítani, mert teljesen
szétroncsolódott,
Sesum pedig
arckoponya-törést
szenvedett. Az ügynek három
gyanúsítottja van.
Két embert a magyar
osztrák határtól
130 kilométerre, az
osztrák
rendőrök fogtak el
vasárnap. Harmadik
társukat még keresik a
rendőrök.

Pénteken temetik Marian
Cosmát