Veszélyhelyzet elrendelését kéri a Borsod Megyei Védelmi Bizottság

Veszélyhelyzet kihirdetését kéri a kormánytól a megye területére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság az árvíz miatt. Egyben azt javasolják, hogy rendeljék el a legmagasabb fokozatú árvízvédelmi készültséget a Sajó, a Bódva és a Hernád mentén, mivel az eddigi legmagasabb vízállást meghaladó áradásra számítanak.

A bizottság honvédségi erők bevonását is el szeretné érni a védekezésben – közölték a testület ülése után szerda délben.

Időközben javult a helyzet Sátoraljaújhelyen. A háromból két gátszakadást sikerült új védművek kiépítésével elhárítani a Ronyván. A víz kerteket öntött el és házakat vett körbe, de lakásokba nem folyt be. A patak az elmúlt két órában több mint tíz centimétert apadt.

Szamosvölgyi Péter, a zempléni város polgármestere sikeresebbnek ítéli a mostani védekezést a két héttel ezelőttihez képest, amikor körülbelül 700 házat öntött el az ár. A Független Hírügynökségnek elmondta: ezúttal hat órával több idejük volt a védekezésre, ráadásul akkor vasárnap jött az ár, így jóval kisebb volt a védekezésben hadra fogható erő. Most több száz középiskolás diák is részt vett a homokzsákok töltésében és pakolásában. A Ronyva mellékvízfolyása, a Bózsva már csaknem negyven centimétert apadt a hajnali tetőzés óta, a Ronyva szlovákiai szakaszán pedig óránként 5-7 centimétert csökken a vízszint.

Reggel óta jelentősen nőtt az elzárt települések száma: nyolc helyett már 17 falut nem lehet megközelíteni Borsodban, mert az utakat elöntötte valamelyik vízfolyás árvize. Így nem lehet személyautóval bejutni Tornaszentandrásra, Tornabarakonyra, Viszlóra, Debrétére, Rakacaszendre, Rakacára, Szászfára, Pamlényba, Keresztétére, Dédestapolcsányra, Csokvaományra, Kishutára, Nagyhutára, Sajóvelezdre, emellett megközelíthetetlen Nekézseny, Nagybarca és Bánhorváti is.

-Független Hírügynökség-