Versenybe szálltak a rajzosok

Versenybe szálltak a rajzosok
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Debrecen – Az első három helyezettnek május 31-én, egy külön rendezvény keretében osztják majd ki a díjakat.

Képzőművészeti verseny második fordulóján vehettek részt a megyéből bejutott tanulók a Kós Károly Szakgimnáziumban. A megyei versenyre a beérkezett 452 pályaműből 164-et juttatott be a zsűri. A diákok alsó- és felső tagozatos, valamint középiskolás kategóriában versenyeztek.

rajz1Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

– Mintegy 1000-1200 tanulót mozgat meg összesen a vetélkedő – mondta Rácz Imre festőművész, a zsűri elnöke, aki hangsúlyozta, hagyomány, hogy a természethez kötik a témákat.

Az ötödikes versenyzőknek Petőfi Sándor A Tisza című verse, a hatodik osztályosoknak szintén Petőfi Sándor verse, Az Alföld című költeményhez kellett illusztrációt készíteni. A hetedikesek feladata Wass Albert Mese az erdőről, míg a nyolcadikosok szintén Petőfi Sándor költeményéhez, a Szülőföldemen című vershez készítették a rajzokat.

– Nagyné Kelemen Mónika –








hirdetés