Versünnep

Két olyan költő munkássága került középpontba, akiket talán még mindig nem eléggé fogadott be a versbarátok egyre szűkülő köre. Nevezetesen az erdélyi Dsida Jenő és Pilinszky János.
Bényei József jegyzete

A rádió a héten szépen előkészítette a költészet napját, amely a vers befogadásának egyik legszebb ünnepe.
Két olyan költő munkássága került középpontba, akiket talán még mindig nem eléggé fogadott be a versbarátok egyre szűkülő köre. Nevezetesen az erdélyi Dsida Jenő és Pilinszky János. Az irodalomtörténet és a közfelfogás már megtette a magáét, mindketten a magyar líra első vonalába soroltattak, és megérdemelten. Az alig 31 évet élt Dsida Kosztolányi nyomdokain járt, de talán éppen súlyos szívbaja miatt a játék zengő ritmusain jobban átüt a fájdalom, a félelem és ezzel a XX. századi ember alapélményét fejezi ki. Kapaszkodókat keres, és az Istenbe vetett hit, a szerelem, a természet szépségeiben meg is találja. Európai látókörű és ízlésű költő, de az egyik legszebb magyarságféltő verset is ő írta, ráadásul debreceni élményei alapján, Csokonaira emlékezve. Kár, hogy ritkán szólal meg a rádióban, és ritka vendég irodalmi műsorokban, szavalóversenyeken is. – Pilinszky János intenzíven megélt tragikus élményei nyomán jutott el az emberi lélek és gondolat legmélyebb bugyraiba. Majdnem azt mondanám: a pokol legmélyebb bugyraiba. De a valóságban megélt pokol, a magány, az eltorzult társadalmi tudat által kivetettségbe szorított költő is részben a hitben, főként azonban a szeretetben találta meg a létezés és a költészet értelmét. Ráadásul ő a szeretet parancsát is tovább mélyítette, az Embert féltette, és bele kapaszkodott. Gyűlölettel és feszültségekkel teli korunkban jobban kellene figyelnünk az általa hirdetett törvényekre. Különösen ilyen alkalmakkor, amikor ő maga tolmácsolja verseit. Igaz, előadóművész nem volt, de önértelmezésével rá tudta irányítani versei lényegére a hallgató figyelmét. Úgy, ahogy a jeles versmondó költők, például Babits Mihály, Nagy László vagy Weöres Sándor. Ha valaki, ő igazán európai költő, nagyon fáj neki a XX. század európai magánya és szenvedése.
Nekünk már a XXI. századi is fáj.
– Bényei József –
jozsef.benyei@naplo.haon.hu