Vérfertőzés anyai engedéllyel

Négyszer ejtette teherbe kisebbik
lányát egy amerikai férfi. A
vérfertőzésről az anya is tudott,
de nem tett ellene semmit. Végül a most
tizenkilenc éves lány nővére
segítségével került az ügy
bíróság elé.


Molesztálta, és négyszer teherbe
ejtette kisebbik lányát egy amerikai
férfi. Nagyobbik lánya
feljelentést tett ellene, így
feleségével együtt előzetes
letartóztatásban várják,
hogy ügyükben megkezdődjenek a
tárgyalások. Feleségét
azért zárták be, mert tudott
arról, hogy lányát a férje
molesztálja, mégsem tett ellene
semmit. A többször is megerőszakolt
lány nővére azt szeretné, ha
anyjuk nemcsak veszélyeztetés miatt
bűnhődne, hanem ugyanannyi időt
töltene börtönben, mint apjuk.


 Az eddigi vizsgálatok során
már kiderült, hogy a lányt
valóban többször
megerőszakolták
saját bevallása szerint tizenhárom
éves kora óta, azaz hat éve
él rettegésben. A negyvenhét
éves apát gyermek
veszélyeztetésével, nemi
erőszakkal, vérfertőzéssel
és emberöléssel
vádolják. Ez utóbbival
azért, mert a nyomozók a család
előző lakhelyeinek egyikén egy
fagyasztóban megtalálták egy
csecsemő tetemét.


A gyerek feltehetőleg
tüdőgyulladás miatt hunyt el
néhány hónapos korában,
megfelelő ellátás
híján. Két másik
gyermekük szintén meghalt, az ő
holttestüket egy másik fagyasztóban
találták meg, a család egy
korábbi lakhelyén. Egy kisfiú
életben maradt – ő most három
éves, egyelőre állami
gondozásban van.


Forrás: www.zoom.hu