Vereséggel kezdték az elődöntőt a cívis hokisok

Akt.:
Vereséggel kezdték az elődöntőt a cívis hokisok
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A MOL Liga elődöntőjében csapott össze a Debreceni Hoki Klub és a MAC Budapest a fővárosi Tüskecsarnokban kedd este. Jason Morgan dolgát nehezítette, hogy sérülés miatt nem számíthatott Némethre, Bertára, Dancsfalvira, Padosra és Hetényire.

Az egyik csapat négy győzelméig tartó párviadal első találkozóján gyors gólváltás történt az első harmad felénél, Nagy Krisztián emberelőnyös találatára – 21 másodperccel később – Jared Brown válaszolt (1–1). Mint utóbb kiderült, a második felvonásban dőlt el a meccs, ekkor nyolc perc alatt háromszor volt eredményes a MAC, két exdebreceni, Kovács Bronson és Könczei Áron, illetve Nagy Krisztián újabb góljával (4–1). A negyedik találatot követően Gyenes Dávidot Pleszkán József váltotta a cívis kapuban.

A záró játékrészben újra gyors egymásutánban vették be a hajdúságiak hálóját a budapestiek, fél perc alatt a MOL Liga-negyeddöntők legjobbjának választott Kovács Bronson és Kovács Csaba is betalált, kialakítva a későbbi végeredményt (6–1).

A párharc második összecsapását csütörtökön 18 órától a Debreceni Jégcsarnokban játsszák a mérkőző felek.

HBN



Sporthírek






hirdetés