Vereséggel debütált a Balmaz új mestere

Szécsi Gergő sem tudott mit tenni
Szécsi Gergő sem tudott mit tenni - © Fotó: Derencsényi István, archív
Balmazújváros - A téli pihenőt követően az NB II-ben is folytatódott a küzdelem: múlt hétvégén, a 22. fordulóban az éllovas Gyirmót a kieső helyen álló Balmazújvárost látta vendégül. A hajdú-bihariakat a téli edzőváltás után tétmérkőzésen először irányította a horvát Toni Golem.

Az első félidőben még tartották magukat az újvárosiak, szünetben 0–0 állt az eredményjelzőn. A folytatásban azonban beindultak a hazaiak: elsőként a korábbi válogatott Lipták Zoltán 20 méteres lökete talált utat magának a vendégek hálójába az 50. percben. A második gyirmóti gól 11-esből született, Nagy Patrik értékesítette a büntetőt az 59. minutumban. Az egykor a DVSC-hez tartozó Szilvási Péter is betalált a 80. percben, majd jött egy Nagy szabadrúgás-gól, ezzel beállítva a 4–0-s végeredményt.

A Balmaz 22 kör után a kiesést jelentő 18. helyen áll, 20 pontot gyűjtöttek be eddig az újvárosiak, akik legközelebb, vasárnap 14 órától hazai pályán fogadják a Kazincbarcika együttesét.

HBN


Balmazújváros - A 22. fordulóval folytatódott a Merkantil Bank Liga NB II. küzdelemsorozata. A Balmazújváros számára idegenben indult a tavasz, a Gyirmót FC Győr otthonában vizitáltak Toni Golem tanítványai vasárnap este. Az első félidő nem hozott gólt, a szünet után azonban négyszer is bevették...