Veres Hunorért és a Kispendelyért drukkolnak

Debrecen – Szavazni is lehet a tehetséges dalnokokra – hívta fel a figyelmet a Debreceni Zenede.

A Debreceni Zenede (Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola) népi énekesei: Veres Hunor énekes szólista és a Kispendely Énekegyüttes – melynek tagjai Buglyó Petra, Harangi Annamária, Veres Réka, Szabó Blanka, Fehér Boglárka, Pusztai Mór és Burai Kincső – bejutottak az MTVA és a Hagyományok Háza által meghirdetett „Fölszállott a páva 2016” elnevezésű népzenei és néptánc-tehetségkutató verseny élő adásába. Ráadásul – ahogy arra korábbi híradásainkban is utaltunk – mindkét produkció továbblépett a középdöntőbe.

Veres Hunor december 2-án, pénteken este fog ismét a Páva színpadára lépni a Duna Televízióban. Műsorára a 04-es kóddal lehet szavazni az adás ideje alatt a +36-20/30/70-4422-999-es telefonszámon – ajánlja a nézők figyelmébe az iskola.

A Kispendely énekegyüttes jövő héten, december 9-én, pénteken szerepel majd a középdöntőben. A versenyzők tanárai: Sáriné Szebenyi Judit és Tóth Lilla.

HBN



A Kispendely is a középdöntőben

Budapest, Debrecen – Veres Hunor után a Kispendely énekegyüttes is bejutott a múlt pénteken a Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató verseny középdöntőjébe – tudatta hírlevelében iskolájuk, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola.








hirdetés