Vérátömlesztés után jöhet az első osztály

Vérátömlesztés után jöhet az első osztály
Vérátömlesztés után jöhet az első osztály - © Fotó: Matey István
Balmazújváros – Nehéz, ám sikeres évben bíznak az immár élvonalbeli balmazújvárosi férfi kézilabdázók.

Az előző bajnokságban nyújtott nagyszerű teljesítményének hála kiharcolta az NB I-be jutást a Kőnig-Trade Balmazújváros Kézilabda Klub. Az immár az első osztályú küzdelmekre készülő hajdúsági egylet szezonindító sajtótájékoztatón mutatta be új igazolásait, illetve szó esett a célkitűzésekről is.

– Tizenegy napja kezdtük meg a felkészülést, kissé átalakult a keretünk, távozott Szabó Balázs és Darko Pavlovic, és három új játékos érkezett hozzánk Bali Richárd, Oláh Tamás, valamint Atsushi Mekaru személyében. A csapatnak szüksége volt a vérátömlesztésre, ezért három minőségi átlövőt igazoltunk, akik védekezni és támadni is tudnak. Napi több edzéssel készülünk, és a tervek szerint tizenhét felkészülési találkozón leszünk túl, mire elkezdődik a 2014/15-ös bajnokság. A célunk egyértelműen a magabiztos bennmaradás, hazai pályán nagyon határozottan kell majd fellépnünk, úgy, hogy még a legerősebb ellenfelet is megszorongassuk, illetve idegenből is szeretnénk pontokat csenni. Úgy tapasztalom, nagyon lebecsülnek minket a riválisok, ami még akár a hasznunkra is válhat – mondta el Füzesi Ferenc, az Újváros vezetőedzője.

Nőtt a támogatás

A BKK természetesen az utánpótlás-nevelést is nagyon komolyan veszi. Az ifjabbaknál folyó munkáról Kopornyik Zsolt, utánpótlás szakág vezető számolt be röviden. – Egy biztos hátteret szeretnénk kialakítani, amely idővel játékosokat tud feladni a felnőtt csapatnak. Persze tudjuk, évekbe telik, mire gördülékenyen fog működni minden, de teszünk érte, hogy minél hamarabb elérjük célunkat.

Amint megtudtuk, a csapatot továbbra is szponzorálja a Kőnig Trade. – Kiegyensúlyozott bajnoki év várható, két-három kimagaslóbb csapat mellett közel hasonló gárdák vetélkednek majd. Nehéz dolgunk lesz, pláne azért, mert még csak nemrég határozott véglegesen a Magyar Kézilabda Szövetség arról, hogy 11 csapat indulhat az alapszakaszban, és hogy a tervezetnél két héttel korábban, már szeptember első napjaiban indul a szezon. Ennek függvényében nem igazán lehetett komolyan tervezni, de mi ezt áthidaljuk a sok edzőmeccsel. Az anyagi hátterünk biztosítva lesz, a különböző szponzorok mellett az önkormányzat is tízszeresére növelte idei támogatásunkat, 30 milliót kapunk erre az idényre – fogalmazott Király Sándor támogató.

– Idén is, immár második alkalommal rendezzük meg a Kőnig Kupát. Nemzetközi tornánkat augusztus 14. és 16. között tartjuk, és hat csapat fog versengeni rajta – mondta el Király Annamária, a korábbi NB I-es kézilabdázó, aki immár a protokoll menedzseri teendőket látja el a klubnál.

Az újonc Balmazújváros szeptember 3-án, az Orosházi FKSE otthonában vívja majd meg első NB I-es mérkőzését.



Sporthírek