Vendégjegyzet: A Titanic zenekara
Mikor novemberben kollégáimmal a vita előkészítését végeztük, még abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán ki tudunk-e adni díjakat a pénz és még inkább a bemutatott filmek hiányában. Kétséges volt az is, hogy lehet-e úgy díjkiosztót szervezni, ha nem követi Filmszemle, mint ahogy azt évtizedeken át megszokhattuk. Borúsnak tűnt a helyzet, mert 2011-ben egy tucatnál is kevesebbre apadt a moziforgalomba kerülő magyar filmek száma, és még inkább kétségbeesésre adott okot a készülő filmek ennél is radikálisabb fogyatkozása. Augusztusban a forgatások főszezonjában például egyetlen film forgott az országban, ez viszont éppen városunkban. Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója A szarvassá változott fiú filmváltozatát készítette itt, pályájának egyik legeredetibb, rendkívül kifinomult művészi kifejezésmódú színházi rendezése alapján. Ha már Debrecennél tartunk, meg kell említenem, hogy a filmkritikusok díjának több helyi vonatkozása is volt már. A debreceni születésű Hajdu Szabolcs alkotásai ugyanúgy részesültek az elismerésben, mint a Csokonai Színház színészei: Cserhalmi György és Trill Zsolt, valamint a szintén Debrecenben élő és alkotó rendező, Mispál Attila A fény ösvényei című filmjének operatőri munkája.
A harmincéves hagyomány idén az állami támogatások visszatartása, illetve a finanszírozási rendszer átalakítása miatt majdnem megszakadt, de úgy döntöttünk, hiba lenne nem észrevenni és értékelni, hogy a nehéz idők ellenére is kerültek figyelemre méltó hazai alkotások a mozikba. Természetesen, amikor egy ország súlyos gazdasági nehézségekkel küzd, érthető, hogy minden területen racionalizálnia kell a kiadásait, és a költséglefaragásokból a kultúra sem maradhat ki. Sajnos 2010 végén és 2011-ben azonban olyan mértékű volt a finanszírozás csökkentése, illetve a már korábban odaítélt pénzek zárolása, hogy szinte teljes leállást eredményezett, így nemcsak filmes produkciók és produkciós cégek, de a szaklapok, filmklubok és az artmozik is a tönk szélére kerültek. Kis ország vagyunk, és be kell látni, hogy a kultúra, beleértve a filmgyártást, nem élhet meg állami támogatás nélkül, kultúra nélkül pedig lehet élni, de az a sivárság és a kiüresedés olyan végstádiumához vezetne, amit Tarr Béla A torinói ló című – magyar és külföldi viszonylatban is mérföldkőnek számító – alkotása vizionál. Éppen Tarr Bélának köszönhetően azonban valóra vált az, amiben november közepén még csak nem is reménykedhettünk, nevezetesen, hogy mégiscsak lesz Filmszemle a magyar filmkritikusok díjkiosztóját követő napokban.
A hét közepén jött a hír, hogy a Tarr által vezetett Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között rendezi meg a 43. Magyar Filmszemlét. Tarr Béla 2011-ben A torinói ló című mesterművével koronázta meg és egyben zárta le méltán világhíres életművét, az új esztendőben pedig rekordidő alatt mozgósította a hazai szakmát és hozta össze minden állami támogatás nélkül az idei szemlét. Fontos a magyar film ünnepe, mert ilyenkor kiemelt figyelmet kapnak az egyébként a mozik mostohagyermekeként kezelt hazai alkotások, melyektől az utóbbi években szinte teljesen elfordultak a nézők. Légyeges az is, hogy ebben, a már sok éve bejáratott február eleji időpontban legyen a Filmszemle.
A külföldi szaksajtó és a nemzetközi fesztiválok programválogatói számára úgy ideális, hogy az amerikai függetlenfilmes bemutató, a Sundance és a nemzetközi független produkciókat felvonultató Rotterdam Nemzetközi Filmfesztivál után, alig néhány nappal a Berlinale előtt legyen, mert így könnyedén beilleszthető az útitervbe. A cannes-i filmfesztivál programja ilyentájt kerül véglegesítésre, de itt kelnek el a magyar filmek Közép-Európa egyetlen A-listás fesztiváljára, Karlovy Varyba és a többi rangos filmes mustrára, melyek során sokkal nagyobb nézettségre és népszerűségre tehetnek szert filmjeink. Idén ugyan „fapados szemlét” ígérnek a szervezők előzsűri, protokoll és szemledíjak nélkül, jóval kevesebb külföldi szakember meghívásával, de a lényeg mégis az, hogy lesz.
A Magyar Filmművészek Szövetsége Tarr Béla vezényletével és a filmkritikusok lelkes támogatásával mint a Titanic zenekara játszik tovább, ami az óceánjáró elsüllyedésének 100. évfordulóján fájdalmasan aktuális, de mégis reménykeltő.
Váró Kata Anna
A szerző FIPRESCI (Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége) kritikus és a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosztályának elnökségi tagja
