Velünk élő erőszak

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció
Egyszerűen nem tudok szabadulni a gyerekkori élménytől, amikor a 15 éves F. Zsigmond Váncsodon átvágta egy postás kisasszony torkát, amit a Naplóból mindenki megismerhetett, s ez az eset hónapokig beszédtéma volt a felnőttek között. Hiába történt azóta már sokkal elrettentőbb és több áldozatot is követelő gyilkosság, azt a borzongással és félelemmel teli első élményt nem tudom elfeledni. Égerházi Péter írása.

Emberöléssel és egyáltalán brutális erőszakkal ugyanis a hatvanas években inkább csak filmeken és a televízióban találkoztunk, akkor még nem élt velünk együtt az erőszak, legfeljebb a vietnami háború mindennapos híreiben szerepelt áldozatok emlékeztettek rá. Sajnos manapság nyakig ülünk benne, de már nemcsak a tévé előtt, jelen van mindenütt, utcán, szórakozóhelyen, az otthonokban és az oktatási intézményekben is. Nem múlik el nap, hogy az ország valamelyik szegletéből ne érkezne egy gyilkosságról vagy annak kísérletéről szóló hír. Hol van már az F. Zsigmond tette kiváltotta felháborodás, szinte közömbösen vesszük tudomásul, ha valamelyik kis faluból idős emberek agyonveréséről kapunk hírt. Már azon sem csodálkozunk, hogy mindez néhány ezer forintért vagy alig valamit érő holmikért. Tehetetlenül nyugtázzuk, hogy már sehol sem vagyunk biztonságban, nem tudjuk, honnan várjunk egy kést, egy lesújtó ökölt vagy baseballütőt, esetleg egy pusztító detonációt.

– Égerházi Péter –








hirdetés