Magyarország

2008.09.22. 06:46

Az új jogszabálytervezet szerint is lehet csuklyában tüntetni

<p>A készülő szabálysértési törvénymódosítás sem tiltaná a csuklyát a nyilvános rendezvényeken.</p>

Pedig ahogy szombaton is a fővárosban a rendbontók gyakran abban dobálnak köveket, molotov-koktélokat, és a rendőrség csak nehezen tudja azonosítani a maszkos zavargókat. Az RTL Híradó úgy tudja azért nem tiltják majd a csuklyát, mert az alkotmányos aggályokat vetne fel.

A szónokok a Hősök terén gyülekező tüntetőknek szombat délután azt mondták, ingyen adnak csuklyákat a vonulóknak. Budaházy György azt mondta: Minden csuklyához jár egy szemtörlő is, paprika spray ellen. Hozzátette: Ez nem tilos, ez nem fegyver, ez önvédelmi eszköz. Este azután sokan csuklyában randalíroztak a belvárosban.

Draskovics Tibor igazságügyi miniszter nem akart vasárnap nyilatkozni, de minisztériumi forrásból az RTL Híradó úgy tudja, azért nem tiltják a csuklyát, mert alkotmányos aggályokat vet fel.

Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű jogvédő szervezet elnöke is ezt állítja: a TASZ azt gondolja, hogy a gyülekezési jogot, illetve a véleménynyilvánítási szabadságot sértené adott esetben az, ha megtiltanák, hogy az emberek arcukat eltakarva jelenjenek meg egy rendezvényen. Hozzátette: köztörvényes bűncselekmény, ami szombaton Budapesten történt, ez ellen a rendőrségnek kell fellépnie. A rendőrök szerint a csuklyák tényleg megnehezítik a munkájukat, de azt állítják, vannak módszereik, amelyekkel be tudják azonosítani a randalírozókat - hangzott el az RTL Híradójában.

  • Tóth Gábor: Helyt állt a rendőrség szombaton
  • Demonstrációk - hazamehetett a 15 előállított
  • Magyarország hírei
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!