Évek óta erős középcsapat a Tiszakeszi

Hosszú évek óta a labdarúgó megyei II. osztályban szerepel a Tiszakeszi Községi és Üzemi Sport Egyesület.

Voltak olyan évek is , amikor versenyben voltak a megyei I-be jutásért. Az elmúlt két évben azonban jó erős középcsapatnak számítottak (7. és 8. hely). Úgy tűnik folytatódik ez a tendencia, hiszen 22 pontot szerezve  a 7. helyről tértek téli pihenőre a megyei II. Közép csoportban.

Az őszi mérleget Faragó Zoltán szakosztályvezetővel vontuk meg. 

Reális cél a középmezőny 

A bajnokság kezdete előtt az 5-8. helyek egyikét tűztük ki a csapat elé – kezdte mondandóját Faragó Zoltán. – Ez reális elvárás ismerve a lehetőségeinket. Az az igazság, hogy 4-5 éve szinte azonos költségvetéssel dolgozunk. Korábban senkinek sem állt a környéken ennyi pénz rendelkezésére, mint nekünk. Ma azon kapjuk magunkat, hogy anyagilag elment mellettünk a mezőny.

A sportember szerint éppen ezért nem kergethetnek délibábot. Reálisan kell a célt meghatározni és ők ezt is tették. Az ősszel elért hetedik hely ennek megfelel. Tavasszal egy jó felkészüléssel és nagyobb odafigyeléssel egy helyet talán előre lehet lépni. Nyáron nem volt nagy mozgás 3-4 fő érkezett és ugyanennyi távozott. A legnagyobb érvágás Bukta István Emődre igazolása volt, aki 13  gólt vállalt a kesziek találataiból az előző bajnokságban. 

Adottak a tárgyi feltételek 

Tiszakesziben a tárgyi feltételek adva vannak: a község szívében levő pálya a környékben a legjobbak közé tartozik. Öltözőjük belülről múlt évben felújításra került. Tavasszal a külső részén folytatják a rekonstrukciót. A klubot egyébként az önkormányzaton kívül néhány vállalkozó is segíti.

Van gondnokunk, aki szépen rendben tartja a pályát, az öltözőt és környékét – folytatta Faragó Zoltán. A szurkolók – akik egyébként szép számban látogatják a meccseket – többet vártak ősszel a csapattól és a vezetőség is. Éppen ezért tavasszal mindenkinek a maga posztján többet kell tennie.

A szakosztályvezető elmondta, hogy a csapat gerince 3-4 éve együtt játszik. A keret 50-60%-a helybeli, de a többiek zöme is a környező településre való. Az ifivel is a felnőtt edző Sepsi Ferenc foglalkozik, akinek munkáját Barna Gyula segíti.

MELÁ








hirdetés