Vegyész RC: Az egymás közöttiben több a minőség

Akt.:
Vegyész RC: Az egymás közöttiben több a minőség
Kazincbarcika – Hazai pályán játszott vasárnap a Vegyész RC a férfi röplabda NB I-ben.

A veretlen hazai együttes, illetve a nyeretlen vendégcsapat játékereje – a keret minőségéből és az eredményekből kiindulva – teljesen eltérő, s a meccs előtt az is kiderült, hogy a hajdúságiak csupán heten érkeztek erre az összecsapásra. Daniel Oravec vezetőedző, a stáb többi tagja, és persze a játékosok is Mikulás sapkában vonultak fel a kezdéshez, majd szaloncukrot dobáltak a közönségnek, a jelenlévő gyerekek nagy örömére.

vegyesz-debrecen-11-aj

Nem zökkentek ki

A VRCK nem a sztenderd kezdő hatossal indította a csatát, de ez az eredményen nem látszódott (6-2). 7-3-nál ügyes, furfangos ponttal jelentkezett az egyébként barcikai Pallós, érthetően örültek ezen megmozdulásnak a vendégek. Az ejtésük sem volt csúnya, de Árva izmos bombája sem (9-5). Banai szervái ültek, nem kevésbé Toronyai és Kozsla blokkja, a ,,haladáshoz” a DEAC rontásai is hozzájárultak (15-7). Egy poénnal később Fodor Antal gondolta azt, hogy lelket kell önteni csapatába, viszont a pontok továbbra is a Vegyész-oldalon gyűltek (20-8). Izgalommentesen teltek a másodpercek, egészen addig, amíg nem ért véget az első szett (25-9).

Daniel Oravec az oldalvonal mellett állva jelezte, nem enged lazítást, láthatóan igyekeztek is a pályán lévők a második szettben is (4-1). A liberók, Dudás és Gebhardt Á. felváltva dolgoztak, miközben a DEAC felállása sem volt jó. 11-4-nél érkezett el a debreceni időkérés, hátha sikerül kizökkenteni a hazaiakat. Az akarat kevés volt a vendégeknél, mert tudásban messze elmaradtak Toronyaiéktól, bár néha besikerült egy-egy pontocska nekik is (16-6). A fehér mezes debreceniek alig mutattak ellenállást, nyugodtan mosolyoghattak Árváék (20-6). Vélhetően az egymás közti edzés is komolyabb, mint amilyen ez a mérkőzés, játszma volt, a 2:0-s vezetés is simán lett meg (25-10).

vegyesz-debrecen-02-aj

Tudták, mire képes

A harmadik játszma sem mutatott eltérést a korábbiakhoz képest, az igazsághoz tartozik, hogy a DEAC továbbra is próbálta kiadni magából azt, amit tud (5-4). A VRCK szinte mindenhonnan, mindenből pontot csinált (12-4), érezték, hogy mire (nem) képes az ellenfél. A debreceniek sem voltak boldogtalanok, tisztában voltak vele, hogy a 3:0 elkerülhetetlen, bár a tízből kijöttek (25-13). A borsodiaknak 2017-ben ez volt az utolsó mérkőzésük hazai környezetben, viszont: a héten még Szolnokon Magyar Kupa negyeddöntő-visszavágó, aztán a hétvégén Dunaújvárosban bajnoki, a két ünnep között pedig zágrábi MEVZA-forduló vár a Vegyészre.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

Vegyész RC Kazincbarcika – Debreceni EAC
3:0 (9, 10, 13)

Kazincbarcika, 250 néző. V.: Szarka, Bibók.

Vegyész RC Kazincbarcika: Toronyai, Kozsla, Banai, Blázsovics, Gebhardt N., Árva. Csere: Dudás (liberó), Gebhardt Á. (liberó). Vezetőedző: Daniel Oravec.

Debrecen: Pallós, Nagy A., Remete, Szikszai, Kusnyér, Ötvös. Vezetőedző: Fodor Antal.

Daniel Oravec: – Fizikális munkát végeztünk a héten, hiszen több feladatunk is van még. A csapat teljesítette a kötelező feladatot, készülünk a soron következő mérkőzésekre.

Fodor Antal: – Tudtuk, hogy erősebb csapat a Vegyész, de sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt csak heten tudtunk jönni, ráadásul a hetedik emberünk is sérülten ült a padon. Volt egy-két szép labdamenetünk, de győzött a nagyobb tudás, gratulálok a hazai csapatnak.