Végül fölényesen nyert a Loki

Akt.:
Végül fölényesen nyert a Loki
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A DVSC sorozatban ötödik meccsét is megnyerte, már a dobogón áll az együttes.

A két legjobb formában lévő csapat találkozott szombaton este a Nagyerdei Stadion eső áztatta zöld gyepén, az egyaránt négymeccses sikerszériát maga mögött tudó DVSC és Puskás Akadémia adott egymásnak randevút a bajnokság 10. fordulójában.

Az összecsapás előtt Herczeg András arra figyelmeztetett, hogy a vendégek védelme alkotja az egyik legstabilabb hátsó alakzatot az NB I-ben, viszont azt is megsúgta a tréner, hogy mindenképpen támadni akarnak a kilencven perc során. Hogy mennyire jól látta mindezt a szakember, arra mérkőzés volt a bizonyíték.

Varga-villanások

Egy Puskás-helyzettel indult a meccs, azonban ezt követően hamar helyre állt a világ rendje, a Loki dominált, s játszott veszélyesebben. Sajnos mindezt csak bő háromzeren látták, ugyanis hiába a Debrecen remek teljesítménye a pontvadászatban, az egész nap szakadó eső sokakat elriasztott a helyszíni szurkolástól.

dvsc_puskas-10

Fotó: Derencsényi István

Az első játékrész első felében Varga Kevin és Tőzsér Dániel is betalálhatott volna, ha pontosabban céloznak a hajdúsági labdarúgók. Hogy mégse bosszúsan vonuljanak az öltözőbe a piros mezesek, arról Varga gondoskodott: Bódi mesteri passzát ballal zúdította a háló bal alsó sarkába. Bátor próbálkozás volt, és mennyire megérte!

Remek gólok

A második félidőben arra számított a PAFC, hogy a Loki majd teret enged ellenfelének és a kontrákra játszik, azonban a DVSC nem így tett, a hazaiak szerették volna eldönteni a mérkőzést.

A meccs hajrájában Könyves Norbertnek járt volna ki a gól, de szép lövését még hárította a kapus a 80. percben, ám kis idővel később már siker koronázta igyekezetét. A szögletet követően nagy gólt zúdított a jobb sarokba. A fiesztát végül Tőzsér tette teljessé, távoli szabadrúgását öröm volt nézni, a labda úgy vágódott a jobb felső sarokba, mintha zsinóron húzták volna.

A Debrecen ezzel a sikerével fellépett a dobogó harmadik fokára, amiért le a kalappal a gárda előtt. A következő fordulóban a Loki Újpestre látogat.

HBN


OTP Bank Liga 10. forduló
DVSC – Puskás Akadémia 3–0 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 3241 néző. Vezette: Erdős (Király, Garai)

DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Bódi, Jovanovic (Csősz, 92.), Tőzsér, Varga K. (Tisza, 90.) – Könyves, Tabakovic (Takács T., 78.)

Puskás Akadémia: Hegedűs – Osváth, Heris, Vanczák, Balogh – Mevongou, Márkvárt (Molnár, 84.) – Latifi (Szécsi, 74.), Prosser (Zsidai, 66.), Knezevic – Diallo

Gól: 1-0 Varga K. (44.), 2-0 Könyves (84.), 3-0 Tőzsér (86.)

Sárga lap: Osváth (37.), Varga K. (59.), Diallo (93.)

Mesterszemmel

Herczeg András: Jó teljesítményt nyújtottunk, csapatként játszva, kiváló egyéni teljesítményekkel. Sok futásra késztetett minket az ellenfél, de összességében jójátékkal nyertük meg a találkozót. Az első játékrész második felétől magabiztosabban játszottunk, és ez kitartott a meccs végéig.

Pintér Attila: Jól kezdtük a meccset, amit terveztünk, sikerült megvalósítanunk. Egyik csapatnak sem volt az első félidőben sok lehetősége, de ha jobb döntést hozunk, mi szerezhettük volna meg a vezetést. Nem panaszkodhatok a játékosaimra. A második félidőben felvállaltuk a nyíltabb játékot, de nem ezért lett 3-0, hiszen pontrúgásokból kaptuk a gólokat.


Fotó: Derencsényi István
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2017/2018-as szezonjának 10. fordulójában a DVSC csapata a Puskás Akadémia együttesét fogadta szombaton 18.00-tól a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk a Hajdú Online-on! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 10. forduló ...








hirdetés