Helyi közélet

2014.04.01. 14:52

Lebukott, elfutott, eldobta a szatyrát

Debrecen - A rendőrök elfogták a debreceni betörőt.

Debrecen - A rendőrök elfogták a debreceni betörőt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét 2014. március 31-én 16 óra körüli időben telefonon hívta egy debreceni lakos, aki arról tett bejelentést, hogy a telkén található kamrában tetten ért egy betörőt, aki a Trombitás utca irányába egy szatyorral a kezében elfutott.

A körzeti megbízottak a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek és a Déli sor - Trombitás utca kereszteződésénél felfigyeltek egy gyanús személyre, akire illett a sértett által adott személyleírás is.

A rendőrök intézkedés alá vonták a férfit, majd átvizsgálták a környéket és a közelben megtalálták az eltulajdonított értékekkel teli szatyrot.

A 27 éves férfit a járőrök elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A bűnügyesek gyanúsítottként hallgatták ki V. K. helyi lakost, aki beismerő vallomást tett. A nyomozók őrizetbe vették a terheltet, akivel szemben kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.

Ellene a Debreceni Rendőrkapitányság – fogva tartása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában